ATP
Nadal máris búcsúzott Montrealban
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Nagy meglepetésre a világranglista-második spanyol Rafael Nadal már a szerdai második fordulóban kiesett a 2,43 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán.
Az első körben erőnyerő, világranglista-2. spanyol sztár az első játszmát 6:1-re megnyerte, de ezt követően két szettet is rövidítésben bukott el a horvát Ivan Dodiggal szemben.
A világranglistán a 41. helyen tanyázó 26 éves horvát 19 ászt ütött a mérkőzésen, és a harmadik játszmában 3:5-ről verekedte vissza magát.
„Nagyszerűen és nagyon agresszívan játszott. Nem érezte a nyomást a fontos momentumoknál, és a mérkőzés végén alighanem kis szerencséje is volt” – dicsérte ellenfelét a mallorcai. Dodig pedig nemes egyszerűséggel élete legnagyobb pillanatának nevezte az összecsapás végét.
Nadal korábban 2005-ben és 2008-ban is megnyerte a Rogers Cup elnevezésű viadalt.
A második körben a már korábban kieső Andy Murray és Nadal mellett további kiemeltek búcsúztak: Juan Martín del Potro végzete szintén egy horvát teniszező, Marin Cilic volt, míg a spanyol Fernando Verdascót a szerb Janko Tipszarevics búcsúztatta.
MONTREAL, ATP 1000-ES TORNA (2 430 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ :
Djokovics (szerb, 1.)–Davigyenko (orosz) 7:5, 6:1
Cilic (horvát)–Del Potro (argentin, 16.) 6:3, 6:4
Troicki (szerb, 12.)–Isner (amerikai) 6:4, 3:6, 6:2
Monfils (francia, 5.)–Bogomolov Jr. (amerikai) 6:2, 7:6
Federer (svájci, 3.)–Pospisil (kanadai) 7:5, 6:3
Tsonga (francia, 13.)–Tomic (ausztrál) 6:3, 7:6
Gasquet (francia, 10.)–Bellucci (brazil) 6:1, 6:4
Almagro (spanyol, 8.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 7:6
Fish (amerikai, 6.)–F. López (spanyol) 6:2, 6:3
Gulbis (lett)–Llodra (francia) 6:4, 1:0-nál Llodra feladta
Wawrinka (svájci, 14.)–Russell (amerikai) 6:3, 6:2
Anderson (dél-afrikai)–Murray (brit, 4.) 6:3, 6:1
Berdych (cseh, 7.)–Dolgopolov (ukrán) 4:6, 6:2, 6:3
Karlovic (horvát)–Petzschner (német) 6:7, 7:6, 7:6
Tipszarevics (szerb)–Verdasco (spanyol, 15.) 6:4, 6:7, 6:3
Dodig (horvát)–Nadal (spanyol, 2.) 1:6, 7:6, 7:6
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)