Nincs kategorizálva
Bogomolov ismét orosz szeretne lenni
Az amerikai licenccel teniszező Alex Bogomolov Jr. az orosz férfi válogatottban szeretne szerepelni a jövőben.
A most 28 éves, a világranglistán 36. helyen álló játékos Moszkvában született, és amikor kilenc esztendős volt, a család Mexikóba költözött, és végül 1992-ben az Egyesült Államokban telepedett lett.
A teniszező 2002-ben állt a hivatásosok táborába, és azóta amerikai színekben szerepel.
Édesapja, Alex Bogomolov már a Szovjetunióban is teniszedzőként dolgozott, és olyan nagyságokkal foglalkozott, mint például Jevgenyij Kafelnyikov vagy Andrej Medvegyev.
„Az volt az álmom, hogy az orosz válogatottban játszhassak, és oroszként fejezzem be a pályafutásomat” – mondta a fiatalabbik Bogomolov, aki jelenleg a szentpétervári tornán érdekelt.
A Davis Kupa szabályai szerint ha egy játékos egynél több ország válogatottja számára is elérhető, akkor amelyik szeretné őt beválogatni, annak a nemzetközi szövetség felé ezt az aktuális DK-meccs előtt fél évvel kell jeleznie, és a DK-bizottság majd dönt az ügyben.
Bogomolov az amerikai válogatottban még nem kapott lehetőséget, míg az oroszok legközelebb február 10-12. között lépnek pályára az Ausztria elleni DK-találkozón.
