Connect with us

Veszélybe került a budapesti WTA-torna jövője

Egyéb hír

Veszélybe került a budapesti WTA-torna jövője

A másfél évtizedes múltra visszatekintő budapesti WTA-teniszverseny rendezési jogának eladásáról tárgyal Márky Jenő házigazda, versenyigazgató.

A viadal – amelyet Szávay Ágnes 2009-ben és 2010-ben is megnyert, s idén júliusban a francia főtámogató váratlan visszalépése ellenére sikerült megrendezni – megszűnni látszik állami és egyéb segítség nélkül.

Márky Jenő, aki egyelőre nem árulta el, kivel-kikkel tárgyal a jogok eladásáról, azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy „kilátástalan és abszurd” a helyzet. A rendezési költségek 40-50 százalékát vállalkozók biztosították, a fennmaradó összeget Márky „birodalma”, a Római Teniszakadémia állta az idén. A lap információja szerint ez az összeg csaknem százmillió forint volt.

Szűcs Lajos, az Magyar Teniszszövetség elnöke elmondta, meg akartak egyezni a jogtulajdonossal, de nem sikerült. A szövetség célja is, hogy a verseny megmaradjon Magyarországnak, ám a rendezésbe beleszólást kért volna.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top