Connect with us

Babos Timi legyőzte Cristeát

Egyéni

Babos Timi legyőzte Cristeát

Babos Tímea 1 óra 54 perc alatt döntő játszmában legyőzte a papíron jóval esélyesebb Sorana Cristeát a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi salakpályás női tenisztornán és ezzel bejutott a negyeddöntőbe. A fiatal magyar lány szetthátrányból fordítva 4:6, 6:4, 6:2-re verte harmadik helyen kiemelt román ellenfelét.

A világranglistán 107. helyen álló magyar teniszezőnek az első szettben még gondjai akadtak a saját szervajátékával. A jóval előrébb, 48. helyen rangsorolt román kétszer is brékelte Babost, akinek csak egyszer sikerült visszabrékelni, így az első játszma 6:4-gyel elúszott.

A második szettben azonban fordult a kocka, Babos nagyobb százalékban tudott pontot csinálni mind az első, mind a második adogatásaiból, miközben a román egyre többet hibázott. A 18 éves magyarnak nyolc bréklabdája is volt, amiből kettőt értékesített (Cirstea a meccs ezen szakaszában egyből egyet ütött be), aminek köszönhetően egyenlíteni tudott.

A döntő szettben a 21 éves román mellett szólhatott volna a nagyobb rutin, ám Babos továbbra is remekül játszott, és még jobban szervált, mint az első két játszmában, ugyanis 11 első adogatásából kilencszer pontot ért el (82 százalék), kétszer is brékelt, miközben Cirsteának még csak labdája sem volt, ahhoz, hogy elvegye ellenfele szerváját. Babos végül 1 óra 54 perc alatt 4:6, 6:4, 6:2-re győzött és meglepetésre bejutott a legjobb nyolc közé. A magyar tehetség tehát tartja jó formáját, hiszen legutóbb Bogotában a négy közé jutott.

Monterreyben a nyolc között Arn ellenfele az első helyen kiemelt Roberta Vincit nagy meglepetésre kiejtő orosz Nyina Bratcsikova lesz, míg Babos az osztrák Patricia Mayr-Achleitnerrel találkozik majd. Az orosz 106., az osztrák 103. a világranglistán, tehát megvan az esély arra, hogy a két magyar tovább meneteljen, egymással egyébként csak a döntőben találkozhatnának…

MONTERREY, WTA-TORNA (220 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, A 2. FORDULÓ:
Bratcsikova (orosz)–Vinci (olasz, 1.) 7:5, 7:5
Arn (magyar, 6.)–M. Abramovic (horvát) 6:4, 6:2
Cadantu (román)–Soler-Espinosa (spanyol) 7:6, 6:3
Domínguez-Lino (spanyol, 8.)–Szavinih (orosz) 6:4, 6:2
Mayr-Achleitner (osztrák)–Birnerová (cseh) 6:1, 6:3
Babos (magyar)–Cirstea (román, 3.) 4:6, 6:4, 6:2
Minella (luxemburgi)–Svedova (kazah) 6:3, 6:7, 6:4
Errani (olasz, 2.)–Cornet (francia) 6:2, 6:3

Több innen: Egyéni

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top