Connect with us

Lendl büszke tanítványára

Egyéb hír

Lendl büszke tanítványára

Ivan Lendl január elején vette át Andy Murray felkészítését. A cseh teniszlegenda munkája máris meglátszik a brit játékoson, aki egy maratoni mérkőzésen szenvedett vereséget Novak Djokovicstól. Lendl kijelentette, hogy büszke tanítványára.

Új Lendl(et) hajtja előre Andy Murray-t, aki az év első Grand Slam-tornáján, az Ausztrál Openen egészen az elődöntőig jutott ott, azonban vereséget szenvedett a későbbi győztes Novak Djokovicstól (6-3, 3-6, 6-7, 6-1, 7-5). Mint ismert, a skót és a szerb csatája 4 óra 50 percig tartott.

Büszke vagyok rád. Nagyszerű munkát végeztél. – kezdte Ivan Lendl, aki a tanítványát kritizáló újságíróknak is üzent: –  Ha valaki nem úgy gondolja, hogy Andy felemelt fejjel járkálhat, akkor annak meg kell vizsgáltatnia a fejét. Ez a meccs Djokovics ellen bekerült a 10 legjobb mérkőzés közé, amit valaha láttam! – nyilatkozta a nyolcszoros Grand Slam győztes cseh teniszlegenda.

A britek bíznak benne, hogy Murray megszakítja a hihetetlenül hosszú nyeretlenségi sorozatot. Az utolsó brit teniszező, aki Grand Slam tornát nyert az Frederick John Perry volt. A legendás teniszező 1936-ban Wimbledont és az US Opent is megnyerte. Azóta nem nyert brit teniszező GS tornát, sőt Wimbledont sem. Vajon Lendl vezetésével Murray sikeresebb lesz?

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top