Connect with us

Isner legyőzte Djokovicsot és döntős

ATP

Isner legyőzte Djokovicsot és döntős

Az Indian Wellsben zajló, 4.7 millió dollár összdíjazású ATP-torna elődöntőjében a 11. helyen kiemelt amerikai John Isner három játszmában nyert a világelső szerb Novak Djokovics ellen, így előbbi lesz a Federer (svájci, 3.)–Nadal (spanyol, 2.) párharc továbbjutójának ellenfele a fináléban.

Az első játszma rövidítésben dőlt el, amelyben Isner bizonyult jobbnak, csakúgy, mint a szerb sima szépítése után a záró szettben. Zárásképpen Isner három mérkőzéslabdához jutott a rövidítésben, de Djokovics kettőt még hárított, ám az amerikai egy ásszal – az volt a huszadik aznap – lezárta a két óra és negyvenöt percig tartó küzdelmet.

A 27 éves amerikai korábban kétszer találkozott a 25 esztendős szerbbel, a 2010-es csatákat utóbbi nyerte meg, de egyiket sem simán. Pekingben az elődöntőben két játszma kellett Djokovics sikeréhez, de az első akkor is csak a rövidítésben dőlt el, míg hazai pályán  a Davis-kupában, salakon öt játszmára volt szüksége a világelsőnek a győzelemhez. Akkor is volt egy rövidítéses szett, ami viszont a vesztes amerikai lett, aki azzal jutott el adöntő játszmáig.

Isner ezzel a sikerével vélhetően bekerült a top 10-be az ATP-világranglistán, amennyiben sikerül megnyernie a tornát, a nyolcadik helyre is léphet.

INDIAN WELLS, ATP 1000-ES TORNA (4 694 969 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Isner (amerikai, 11.)–Djokovics (szerb, 1.) 7:6, 3:6, 7:6

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top