Connect with us

Davis Kupa: Fucsovics és Kellner kezd egyesben a lettek ellen

Davis Kupa

Davis Kupa: Fucsovics és Kellner kezd egyesben a lettek ellen

Fucsovics Márton és Kellner Ádám játssza a pénteki két egyest a lettek elleni tenisz Davis-kupa-csatában, Szegeden.

A csütörtöki, nyíregyházi sorsoláson eldőlt, hogy az Euro-Afrikai Zóna II. csoportjában sorra kerülő összecsapáson 15 órától Fucsovis Ernests Gulbis ellen kezd, ezt követően pedig a Kellner–Andis Juska párharc következik.
Gulbis egyéni legjobbjaként a 21. volt a világranglistán.
Hornok Miklós magyar Dk-kapitány kemény összecsapást, nagy harcot jósolt, míg Girts Dzelde, a vendégek szakvezetője győzelmet vár csapatától.
A szombati párosmérkőzésen (14 ó) várhatóan Bardóczky Kornél és Balázs Attila veszi fel a küzdelmet a lettekkel.
A vasárnapi program 11 órakor kezdődik a kemény borítású (Taraflex) pályán, amelyen további két egyest bonyolítanak le, amennyiben addig egyik együttes sem jut behozhatatlan előnyhöz.
A magyaroknak ez lesz az első összecsapása a lettekkel a Davis-kupa-sorozatban.
Az összecsapásra az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának második fordulójában kerül sor. Hornok Miklós csapata az első körben, Szegeden 3–2-re nyert az írek ellen.
Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges. Hétvégi siker esetén szeptemberben az ukrán-ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.
Tavaly a harmadik fordulóig jutott Hornok Miklós alakulata, ám a feljutásért rendezett glasgow-i összecsapáson 5–0-ra kikapott a világranglistán negyedik Andy Murray-vel felálló skót gárdától.
Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Davis Kupa

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top