Páros
Babosék simán legyőzték Razzanóékat
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A francia nemzetközi teniszbajnokság női párosának 1. fordulójában a Babos Tímea, Hszie Szu-vej magyar, tajvani kettős két szettben magabiztosan legyőzte az Alizé Cornet, Virginie Razzano duót.
A négy teniszezőnő közül már csak egy maradt talpon az egyesek mezőnyében, miután Alizé Cornet-t a kínai Cseng Csie két szoros, Babos Tímeát a kazah Szeszil Karatancseva két nagyon sima szettben legyőzte, Hszie Szu-vej pedig szettelőnyről bukott az olasz Flavia Pennetta ellen. Az egyetlen még versenyben lévő Virginie Razzano ugyanakkor a torna meglepetését okozva döntő szettben legyőzte a 13-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williamset, így lélektanilag inkább a franciák várták kedvezőbb helyzetből a találkozót.
A játszma elején két villámgyors bréket követően 3:2-es magyar, tajvani vezetésig fej-fej mellett haladtak a felek, akkor az addigra már három kettős hibát ütő Cornet-ék másodszor is elveszítették adogatásukat (4:2), innentől pedig Babosék már nem hibáztak, és 32 percnyi játék után 6:3-ra behúzták az első játszmát.
A folytatás is nagyszerűen indult Babosék számára, hiszen rögtön az első gémben elvették ellenfelük adogatását (1:0), és bár egyből ezt követően elbukták sajátjukat (1:1), egy újabb sikeres fogadójáték (2:1) után bréklabdát hárítva 3:1-es előnyre tettek szert.
Sőt, Razzanóék sorozatban harmadszor sem tudtak élni a szervajáték nyújtotta előnyökkel, és miután Babosék megnyerték sajátjukat, 5:1-nél a franciáknak a mérkőzésben maradásért kellett adogatniuk.
Bár 40:15-nél úgy tűnt, hogy legalább szépítésre futja a franciák erejéből, innentől azonban már csak Babosék nyertek pontot, így végül 64 perc után megnyerték a találkozót.
ROLAND GARROS, GRAND SLAM TORNA ( 18 718 000 EURÓ, SALAK)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ:
Babos, Hszie Szu-vej (magyar, tajvani)–Cornet, Razzano (franciák) 6:3, 6:1
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)