ATP
Djokovics meccslabdákról nyert Tsonga ellen
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Közel állt a búcsúhoz a szerb világelső Novak Djokovics a Francia nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, de végül döntő szettben kiharcolta a négy közé jutást a hazai Jo-Wilfried Tsonga ellen, akinek a negyedik játszmában négy mérkőzéslabdája is volt.
Pedig nem indult rosszul a találkozó a szerb világelső számára, hiszen a hozzá hasonlóan a nyolcaddöntőt öt szettben teljesítő Jo-Wilfried Tsonga elleni összecsapás elején kétszer is elvette a francia teniszező szervajátékát, és 6:1-gyel behúzta az első szettet.
Sőt, még a második elején sem úgy tűnt, hogy neki áll a zászló, egyből elvette Tsonga adogatását, amelyet követően sajátjait megnyerve 4:2-re vezetett. Innen sorozatban azonban három gémet nyert meg a francia, és bár Djokovics 4:5 után még egyenlített, a következő adogatását ismét elvette Tsonga, így kiegyenlített majd a harmadik felvonásban egy gyors brék után azonban Tsonga egyből visszavette elveszített játékát (2:2), innentől pedig 6:5-ös francia vezetésig egyikük sem hibázott. Djokovics ekkor igen, így Tsonga már 2:1-re vezetett a szetteket tekintve.
A negyedik játszmát a francia kezdte, és mivel adogatóként egyszer sem hibázott, 5:4-es előnyénél Djokovicsnak a meccsben maradásért kellett adogatnia, ráadásul 15–40-nél két meccslabdához jutott Tsonga. A szerb teniszező megfordította azonban ezt a játékot, mint ahogy 5:6-nál is hárított két mérkőzéslabdát, így jöhetett a rövidítés, amelyben Djokovics 6–4-nél két szettlabdához jutott, és bár a saját adogatásánál lévő elsőt még elrontotta, erre nem fázott rá, és döntő játszmára mentette a találkozót.
Itt pedig még nem volt kérdés, a szerb egy gyors brékkel 3:0-s előnyre tett szert, majd miután 4:1-nél másodjára is elvette Tsonga adogatását 5:1-nél az elődöntőért adogathatott, amelyet sikerrel tett meg. Djokovics leendő ellenfele, Roger Federer lesz, aki szintén hátrányból fordított Del Potró ellen.
ROLAND GARROS, GRAND SLAM TORNA ( 18 718 000 EURÓ, SALAK)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 1.)–Tsonga (francia, 5.) 6:1, 5:7, 5:7, 7:6, 6:1
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)