Olimpia
Babos Tímea egyesben is indulhat az olimpián
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Babos Tímea a páros mellett egyesben is indulhat a július 27-én rajtoló londoni olimpia tenisztornáján – erről Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
„Az osztrák Tamira Paszekkel kapcsolatos panaszunkat ugyan elutasította a nemzetközi szövetség, az ITF, ám a román Monica Niculescu visszalépése következtében Tímea a páros mellett egyesben is pályára léphet” – mondta a főtitkár.
„Végtelenül örülök, mert a sors igazságot szolgáltatott nekünk” – nyilatkozta Babos Csaba, a játékos édesapja, egyben edzője. „Paszeket jogtalanul szerepeltetik az olimpián.”
Az egyéni versenyben így két magyar lehet ott a brit fővárosban, Szávay Ágnes – aki alanyi jogon tagja a mezőnynek – és Babos Tímea, párosban pedig a Szávay, Babos duó képviseli majd a magyar színeket.
Az MTSZ szerdán azt közölte, hogy fellebbez az ITF-nél, amiért a svájci Timea Bacsinszky helyén Babos Tímea helyett az osztrák Tamira Paszek indulhat egyesben a londoni játékok női tornáján. Azt a tiltakozást az osztrákok magyarázatára hivatkozva elutasította ugyan az ITF, de magyar szempontból mégis szerencsés fordulatot vettek az események, hiszen az első számú tartalék Babos ennek ellenére játékjoghoz jutott.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)