Connect with us

Babos Tímea ismét kikapott Kerbertől

Egyéni

Babos Tímea ismét kikapott Kerbertől

A Cincinnatiben zajló női tenisztorna második fordulójában a világranglista 7. helyén álló német Angelique Kerber szetthátrányból fordítva legyőzte Babos Tímeát.

A két játékos eddig egyszer találkozott WTA-tornán, az az „élmény” azonban elég friss lehetett Babosnak, hiszen a londoni olimpia második fordulójában csapott össze Kerberrel, aki ellen akkor csak két játékot tudott megnyerni (1:6, 1:6).

Az akkorihoz hasonlóan Babos sikeres adogatásával kezdődött a találkozó, a 19 éves magyar játékos semmire hozta az első gémet. A párhuzam azonban itt véget is ért, hiszen Babos nagyon magabiztos első szervákkal a következő játékot is hozta sőt, 2:1-nél a negyedik bréklabdájával elvette Kerber adogatását (3:1).

Miután Babos ászok sokaságával (összesen ötöt ütött az első szettben) a következő két adogatását is hozta, Kerbernek 5:2-nél a szettben maradásért kellett adogatnia. Ezt ugyan még megtette, de Babos 40:15-nél két játszmalabdához jutott, amelyek közül már az elsővel élt, így 32 perc után megnyerte az első felvonást (6:3).

A folytatás sem indult rosszul a magyar lánynak, hiszen Kerber negyedik kettőshibája után 0:30-ra ellépett, majd 30:40-nél ismét bréklabdához jutott. Ezt – és a következő fogadóesélyt – ugyan még kihasználatlanul hagyta, a harmadikkal azonban már élt, így elvette a német adogatását (1:0)

Innentől sajnos azonban más sebességi fokra kapcsolt a világranglista 7. helyezettje, és ismét mintha a londoni olimpia jelenetei éledtek volna újra: nagyon simán, semmire vette el Babos adogatását, és a sajátjai biztos megnyerése mellett kétszer is lebrékelte a magyart, így 6:1-re megnyerte a második szettet.

A döntő játszma sem indult túl jól, egy újabb sikeres Kerber-fogadással, majd bár Babos háromszor is bréklabdához jutott, élni egyikkel sem tudott – bár egy alkalommal hevesen kritizálta a vonalbíró csendjét Kerber Babos szerint hosszú adogatását követően (0:2).

A londoni mérkőzéshez hasonlóan Kerber nyolc játékot nyert meg tehát sorozatban, Babos ekkor a wimbledoni találkozóhoz hasonlóan szépíteni tudott, de itt nem követte négy újabb sikeres német gém, a világranglista-62. magyar a következő adogatását is megnyerte (2:3).

A harmadikat sorozatban azonban már nem, míg Kerber nem hibázott, így a német 5:2-nél a harmadik körbe jutásért adogathatott, 40:15-nél pedig két mérkőzéslabdához jutott, amelyek közül már az elsővel élt (2:6).

CINCINNATI, WTA-TORNA (2 168 400 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA)
1. FORDULÓ:
Karatancseva (kazah)–Bertens (holland) 6:2, 6:1
Hlavácková (cseh)–Mattek (amerikai) 6:3, 7:5
Tatisvili (grúz)–Zakopalová (cseh) 7:6, 7:5
Makarova (orosz)–Petrova (orosz, 15.) 7:6, 3:1-nél Petrova feladta
Arvidsson (svéd)–Paszek (osztrák) 6:1, 2:1-nél Paszek feladta
2. FORDULÓ:

Kerber (német, 5.)–Babos (magyar) 3:6, 6:1, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top