Connect with us

Murray ötödször is próbálkozhat GS-döntőben

ATP

Murray ötödször is próbálkozhat GS-döntőben

Andy Murray négyjátszmás csatában legyőzte a cseh Tomás Berdychet az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open elődöntőjében, így ötödik alkalommal jutott be Grand Slam-torna fináléjába. A skót első GS-sikerét arathatja a hétfőre halasztott döntőben a Djokovics-Ferrer párharc győztese ellen. Szakadó eső, tornádó-veszély, hatórás csúszás. Szombaton ezzel kecsegtette a New York-i meteorológia a US Open résztvevőit. Ez nagyjából azt jelentette, hogy mindkét férfi elődöntőt és a női finálét magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték volna. Szerencsére ahogy korábban, úgy ezúttal is túlzásba estek az amerikaiak, mert nem volt ilyen súlyos a helyzet. Ottani idő szerint dél körül elállt az eső, és habár tornádó helyett kellemetlen szél fújt, de végül másfél órás késéssel elkezdődött az első férfi elődöntő, a Berdych-Murray csata.

A két klasszis eddig hat alkalommal nézett szembe egymással, a mérleg nyelve 4-2 arányban Berdych felé billen. Az idei esztendőben kétszer csaptak össze, Monte Carlóban salakon a cseh, Dubajban kemény pályán a brit diadalmaskodott. Murray jól kezdte a meccset, 1:1 után elvette Berdych adogatását. A következő játékban Berdychnek bréklabdája volt, a brit kivédte, de ütés közben leesett a sapkája és rövid tárgyalás után újra játszották a pontot. Murray elbukta, így 2:2-re alakult ameccs. A britet alaposan megzavarta a közjáték, a cseh semmire hozta következő adogatását. Az első hat játékot rendre az nyerte, akit a szél támogatott, majd mindketten megtörték az „átkot” és széllel szemben hozták adogatásukat (4:4). Berdych 6:5-re vezetett, amikor két játszmalabdája volt Murray szervájánál és a másodikkal behúzta az első játszmát.

A szoros nyitány után minden megváltozott. Murray brékkel kezdte a második szettet, majd 3:1 után ismét elvette Berdych szerváját, így dupla brék-előnnyel vezetett. Murray agresszívebben játszott, és végül 6:2-re megnyerte a második szettet. A harmadik játszma a másodikat idézte, Murray azonnal elvette Berdych szerváját és ismét dupla brékelőnyt szerzett, 3:0-ra elhúzott. Szinte minden sikerült a skótnak, a cseh fiú pedig elvesztette önbizalmát és 6:1-re elbukta a harmadikat.

Úgy tűnt, a negyedik játszmát és ezzel a meccset simán nyeri Murray, 3:0-ra vezetett és semmi sem utalt arra, hogy Berdych egyenlíthet. A cseh azonban megrázta magát, magához tért és 3:3-ra alakította a szettet. Szoros volt a végjáték, 6:6, és tie-break döntött. Murray 9-7-re megnyerte és ezzel ötödik Grand Slam-döntőjét játszhatja.

A másik elődöntőt a rossz időjárás miatt holnapra halasztották, így a finálét már már hagyományosan hétfőn játsszák.   US OPEN, NEW YORK, GRAND SLAM TORNA ( 25 526 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA) ELŐDÖNTŐ: Murray (brit, 3.)–Berdych (cseh, 6.) 5:7, 6:2, 6:1, 7:6

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top