Connect with us

Felmentették a gyilkossággal vádolt teniszbírót!

Egyéb hír

Felmentették a gyilkossággal vádolt teniszbírót!

A Legfelsőbb Bíróság múlt hét pénteken felmentette a gyilkosság vádja alól Lois Ann Goodman-t, aki már a visszatérését tervezi.

Múlt hét pénteken a Legfelsőbb Bíróság bírája, Jessica Silvers felmentette a gyilkosság vádja alól Lois Ann Goodman-t. A hetvenesztendős teniszbírót augusztus 21-én tartóztatták le New Yorkban. Goodman-t azzal vádolták meg, hogy egy kávésbögrével megölte nyolcvanesztendős férjét, Alan Goodman-t. Érdekesség, hogy a bíró ügyvédje azzal védekezett, hogy a védence fizikailag képtelen volt a bűncselekmény elkövetésére, ugyanis számos betegségben szenved.

Az ügyvédnő orvosi leletekkel bizonyította azt, hogy Goodmannek térd-, és vállprotézise van, így képtelenség, hogy egy kávésbögrével megtudta ölni a férjét. Jessica Silvers elmondta, hogy bizonyítékok hiányában ejti az ügyet, így Lois Ann Goodman újra szabad: „Úgy érzem, hogy tisztességes bánásmódot érdemlek. Ez csak egy szörnyű baleset volt.” – mondta az ítélet után a bíró.

Sokat nem akar pihenni Goodman, ugyanis bejelentette, hogy visszaakarja szerezni a munkáját. Érdekesség, hogy az Amerikai Tenisz Szövetség az ügy kirobbanásakor kiállt Goodman mellett, így minden bizonnyal visszatérhet majd a pályára és a jövő évi US Openen már újra bíráskodhat.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top