ATP
Czink simán kikapott Ivanovicstól
Az első fordulóban búcsúzott a női egyes további küzdelmeitől Czink Melinda az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, miután 6:2, 6:1-es vereséget szenvedett a végig magabiztosabban játszó, 13. helyen kiemelt Ana Ivanovicstól.
Ana Ivanovics kezdte a centerpályán rendezett mérkőzést, és a szerb lány jól is koncentrált az elején, elhúzott 2:0-ra, ám ekkor Czink Melinda meglepte őt, és elvette a szerb adogatását. A magyar játékos azonban másodjára sem tudta hozni a szerváját, ez pedig gyorsan 4:1-es Ivanovics-vezetést eredményezett.
A felsőjét levéve ekkor már citromsárga ruhában pompázó szerb lány kézben tartotta a mérkőzést, miközben Czink egyre többször mutatkozott bosszúsnak, mert hiába volt több okos és technikás megoldása, ki nem kényszerített hibák is gyakran jellemezték játékát, mint például a szett végén, amikor kettős hiba zárta le a játszmát. 6:2
Czink egyébként győzte már le Ivanovicsot (2009-ben Cincinnatiben), ám úgy tűnt, hogy a közönség többségének biztatását élvező szerb ellen ezúttal nem lesz esélye, s ezt az érzetet erősítette az is, hogy a 13. kiemelt nagyon gyorsan elhúzott 3:0-ra a második szettben.
Czink két bréklabdát hárítva hozta az első játékát a szettben, ám Ivanovics agresszivitásával a folytatásban sem tudott mit kezdeni. A magyar lány az első két meccslabdánál is menteni tudott, ám a harmadiknál már nem volt esélye Ivanovics elütésével szemben, így 60 perc után véget ért az összecsapás. 6:2, 6:1
Ivanovics következő ellenfele a tajvani Csan Jüng-csan lesz, aki némi meglepetésre búcsúztatta az első napon a szlovák Daniela Hantuchovát.
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE, GRAND SLAM TORNA (30 000 000 AUSZTRÁL DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA)
NŐI EGYES, AZ 1. FORDULÓ:
Li Na (kínai, 6.)–Karatancseva (kazah) 6:1, 6:3
Govorcova (fehérorosz)–Parmentier (francia) 2:6, 6:3, 6:2
Kr. Plisková (cseh)–Jones (új-zélandi) 6:3, 6:2
Cirstea (román, 27.)–Vandeweghe (amerikai) 6:4, 6:2
Görges (német, 18.)–Dusevina (orosz) 7:5, 2:6, 6:4
Oprandi (olasz)–Pironkova (bolgár) 4:6, 7:5, 6:2
Cseng Csie (kínai)–Csang Jü-hszüan (kínai) 6:1, 3:6, 6:4
Stosur (ausztrál, 9.)–Csang Kaj-csen (tajvani) 7:6, 6:3
Ivanovics (szerb, 13.)–Czink (magyar) 6:2, 6:1
Csan Jüng-csan (tajvani)–Hantuchová (szlovák) 6:1, 1:6, 6:1
Koehler (portugál)–Knapp (olasz) 3:6, 6:3, 6:3
Jankovics (szerb, 22.)–Larsson (svéd) 6:2, 6:2
Pervak (kazah)–Barthel (német, 32.) 7:5, 2:6, 6:4
Watson (brit)–Cadantu (román) 2:6, 6:3, 6:2
Begu (román)–Rus (holland) 6:4, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Bobusic (ausztrál) 7:5, 6:0
Kerber (német, 5.)–Szvitolina (ukrán) 6:2, 6:4
Hradecká (cseh)–Bertens (holland) 6:2, 7:6
Keys (amerikai)–Dellacqua (ausztrál) 6:4, 7:6
Paszek (osztrák, 30.)–Vögele (svájci) 4:6, 6:4, 7:5
Makarova (orosz, 19.)–Larcher de Brito (portugál) 6:2, 7:5
Foretz Gacon (francia)–Giorgi (olasz) 6:2, 6:3
Dolonc (szerb)–Rogowska (ausztrál) 5:7, 7:5, 8:6
Bartoli (francia, 11.)–Medina-Garrigues (spanyol) 6:2, 6:4
Cibulková (szlovák, 15.)–Barty (ausztrál) 3:6, 6:0, 6:1
Szavinih (orosz)–Minella (luxemburgi) 7:6, 6:1
Flipkens (belga)–Bratcsikova (orosz) 6:4, 6:3
Zakopalová (cseh, 23.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:2
V. Williams (amerikai, 25.)–Voszkobojeva (kazah) 6:1, 6:0
Cornet (francia)–Erakovic (új-zélandi) 7:5, 6:7, 10:8
Doi (japán)–Martic (horvát) 6:3, 6:4
Sarapova (orosz, 2.)–Pucskova (orosz) 6:0, 6:0