Connect with us

Berdych pihen a jövő héten

Berdych és Satorová

Davis Kupa

Berdych pihen a jövő héten

Tomas Berdych, a legjobb cseh teniszező nem játszik jövő héten a cseh válogatottban a kazahok elleni Davis Kupa-negyeddöntőben.

Jaroslav Navratil, a címvédő együttes szövetségi kapitánya egy közösségi oldalon jelentette be, hogy a világranglistán hatodik helyen álló teniszező vállsérülés miatt kihagyja az összecsapást. A szakvezető hozzátette, megérti Tomas Berdych döntését.

Berdych 2003-ban debütált a sorozatban, azóta mindössze egyszer nem játszott a csapatban, ennek köszönhetően összesen 41 DK-mérkőzést vívott karrierje során.

A cseh csapatot így a nyakműtétje után felépült Radek Stepanek mellett Lukas Rosol, Ivan Minar és Jan Hajek alkotja majd az elődöntőbe jutásért április 5. és 7. között a kazah fővárosban, Asztanában sorra kerülő találkozón. A csehek legutóbb éppen a kazahoktól kaptak ki a Davis Kupában: a 2011-es első fordulóban 3-2-re maradtak alul.

Kommentek

Több innen: Davis Kupa

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top