Connect with us

Djokovicnak „beszóltak”

Egyéb hír

Djokovicnak „beszóltak”

Egy amerikai újságíró olyat mondott Novak Djokovicnak, amit még sosem hallott a szerb teniszező.
A Miamiban zajló ATP tenisztorna negyedik körében az ukrán Alexandr Dolgopolovot verte a szerb világelső, a negyeddöntőben pedig a spanyol David Ferrerrel csap össze. A győztes meccset követő sajtótájékoztatón az egyik újságíró a veteránok csatájaként harangozta be a Ferrer elleni meccset.

„Azt mondta, hogy két veterán?” – kérdezett vissza Djokovic. „Igazán megtisztelő, köszönöm szépen. Ez az első alkalom, hogy így aposztrofálnak” – nevetett a teniszező, aki nem sértődött meg az eseten.

Az újságíró szabadkozni kezdett, hogy mindössze a tapasztaltságukra és az eredményeikre utalt, de Djokovic leintette.

„Mérföldkőhöz érkeztem, először hallok ilyesmit, és ezen el kell gondolkodnom. Szíven üptött a realitás, de köszönöm, hogy segített felismernem az idő múlását” – válaszolta a 27 éves játékos.

Djokovic 16 évesen mutatkozott be a profik között, azóta szinte folyamatosan játékban van. 140 hete vezeti a világranglisátát is, ha még egy hétig kitart, akkor beéri Rafael Nadalt a hatodik helyen – már ami a világranglista élén eltöltött leghosszabb id rekordját illeti.

A csúcstartó a svájci Roger Federer, aki 302 héten keresztül vezette a ranglistát.

„Számon tartom a karrierem legfontosabb állomásait. Büszke vagyok arra, amit elértem, és még sokáig szertnék a világ legjobbja lenni. Ha sikerül megőrizni a fegyelmezettségem, nem lazítok, és egyenletesen teljesítek, akkor biztos vagyok benne, hogy az eredmények sem maradnak majd el” – fogalmazott Djokovic.

forrás: origo.hu

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top