ATP
Nadal sima győzelemmel kezdett Madridban
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A négyszeres győztes, címvédő Rafael Nadal bejutott a legjobb 16 közé a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
A címvédő Rafael Nadal harmadik kiemeltként vágott neki a tornának ahol az első körben erőnyerő volt, a második fordulóban az amerikai Steve Johnson volt az ellenfele. A hazai közönség előtt játszó spanyol teniszező az első szettben 2-2-nél tudta elvenni ellenfele adogatását, ez a brékelőny pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy végül 38 perc alatt megnyerje 6-4-re a játékrészt.
Johnson a második játszmában már 3-3-ig tudta tartani a lépést Nadallal, ám a spanyol ekkor ismét fogadóként nyert gémet, majd 5-3-nál is brékelte az amerikait, így végül két sima szettben harcolta ki a továbbjutást, mindössze 75 perc alatt.
A hetedik helyen kiemelt David Ferrer is bejutott a nyolcaddöntőbe, miután 79 perc alatt legyőzte honfitársát, Albert Ramost, a legjobb 16 között pedig a szintén spanyol Fernando Verdascóval találkozik majd. Ferrer – aki az elmúlt öt évben mindig eljutott legalább a negyeddöntőig – pályafutása 295. salakpályás mérkőzésén diadalmaskodott, az aktív játékosok közül csak Nadal lépte át a háromszázas álomhatárt.
MADRID, ATP 1000-ES TORNA (5 113 730 euró, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ:
Nadal (spanyol, 3.)–Johnson (amerikai) 6:4, 6:3
Berdych (cseh, 6.)–Gasquet (francia) 7:6, 7:5
Mayer (argentin)–F. López (spanyol, 11.) 7:6, 7:6
Verdasco (spanyol)–Cilic (horvát, 9.) 6:7, 7:6, 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)–Ramos (spanyol) 6:4, 6:0
Dimitrov (bolgár, 10.)–Fognini (olasz) 3:6, 6:2, 7:5
Tsonga (francia, 12.)–Sock (amerikai) 6:3, 1:6, 7:6
Isner (amerikai, 16.)–Bellucci (brazil) 7:6, 6:7, 6:1
Bolelli (olasz)–Vanni (olasz) 4:6, 6:3, 6:2
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)