Connect with us

Babos nagy csatában nyert

Egyéni

Babos nagy csatában nyert

A hetedik helyen kiemelt Babos Tímea szetthátrányból fordítva győzött a 250 ezer dollár összdíjazású katowicei keménypályás női tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.

A világranglistán – az egyéni csúcsot jelentő – 39. helyen álló magyar játékos csütörtökön a selejtezőből érkezett svájci Viktorija Golubic (137.) ellen lépett pályára, és alaposan ráijesztett szurkolóira azzal, hogy az első játszmát gyorsan, mindössze 31 perc alatt elbukta (1:6).

A múlt vasárnap még Miamiban párosdöntőt játszó magyar teniszező a folytatásra összeszedte magát, s bár a második szettben is kétszer elveszítette adogatását, háromszor el tudta venni riválisáét (6:4), így egyenlített.

A zárójátszmában Babos remekül kezdett, 3:0-ra elhúzott, Golubic azonban egyenlíteni tudott, majd 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ekkor a magyar játékos újra brékelt, majd ha nem is könnyen, de megnyerte szervajátékát és ezzel a mérkőzést is (7:5).

A soproni teniszezőre a negyeddöntőben pénteken a harmadikként rangsorolt lett Jelena Ostapenko vár, aki egyetlen hellyel előzi őt meg a világranglistán.

forrás: MTI

Eredmény (a viadal honlapja alapján):
2. forduló (a negyeddöntőbe jutásért):
——————————–
Babos (7.)-Golubic (svájci) 1:6, 6:4, 7:5

Continue Reading
Ez még érdekelhet...
Kommentek

Több innen: Egyéni

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top