Egyéni
Babosék továbbjutottak Budapesten
Babos Tímea oldalán Lucie Safarovával továbbjutott a negyeddöntőbe kedden a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.
A nap első magyar vonatkozású meccsén az első helyen kiemelt magyar-cseh duó a szlovák Jana Cepelovával és a cseh Barbora Krejcikovával csapott össze. A mérkőzés elején Babosék magabiztosan hozták adogatójátékaikat, ám az ellenfél sem hibázott, mígnem 4:3-nál Krejcikova elvesztette a szerváját, így Babos 5:4-nél a szettért adogathatott. Volt is játszmalabdája, de végül a rivális kettős brékelt. Aztán 6:5-nél ismét elbizonytalanodtak Cepelováék, semmi-negyvennél újabb három szettlabda következett a magyar-cseh párosnak, amely a harmadikat már kihasználta (7:5).
A folytatás nem indult jól magyar szempontból, ugyanis Babos ismét elvesztette az adogatását, és nemsokára 0:2 állt az eredményjelzőn. Ekkor újabb fordulat következett, a sok nyerőt ütő és a hálónál remekül „takarító” Safarova vezetésével az első helyen kiemelt duó 5:2-re fordított, és bár Cepelova még szépített, Babos végül könnyedén kiszerválta a meccset.
A találkozó 1 óra 11 percig tartott.
Babosékra a nyolc között Bukta Ágnes és Stollár Fanny szabadkártyás kettőse vár.
„Örülök, hogy be tudtam melegíteni a holnapi egyes meccsemre. A játék ma nem ment annyira jól, de a hangulat remek volt, nagyon élveztem a mérkőzést” – értékelt röviden Babos Tímea, aki szerdán a török Ipek Soylu (161.) ellen kezdi meg budapesti szereplését egyesben. A világranglistán 33. magyar teniszező a verseny első kiemeltje egyesben is.
A folytatásban a Körmöczy Zsuzsáról elnevezett centerpálya zárómérkőzésén a világranglistán 282. Stollár csap össze a 69. montenegrói Danka Koviniccsel.
BUDAPEST, WTA-TORNA
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.) – Cepelova, Krejcikova (szlovák, cseh) 7:5, 6:3
