Connect with us

Megvan Nadal 1000. győzelme

ATP

Megvan Nadal 1000. győzelme

Rafael Nadal győzött 1000. ATP-mérkőzésén, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán.

Az ötödik helyen kiemelt, volt világelső spanyol játékos három szettben verte a német Philipp Kohlschreibert úgy, hogy az elsőben egyetlen játékot sem nyert. Pályafutása során mindössze 14. alkalommal fordult elő, hogy egy játszmát nyert gém nélkül fejezett be, 2008 óta pedig a mostani az első eset, hogy az első szettet így bukta el.

„Annyi a pozitívum, hogy jól reagáltam a nagyon nehéz első játszma után. Úgy érzem, a másodikban és a harmadikban már jól teniszeztem” – értékelt a 30 éves Nadal, aki eddig négyszer jutott el a döntőig Miamiban, de mindannyiszor kikapott.

Ő a 11. játékos, aki elérte az 1000 mérkőzéses határt. Ezek közül 822-t megnyert. Az élen az amerikai Jimmy Connors áll 1535 találkozóval.

forrás: MTI

MIAMI, ATP 1000-ES TORNA (7 millió dollár összdíjazás)
férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Nisikori (japán, 2.)-Verdasco (spanyol, 25.) 7:6 (7-2), 6:7 (5-7), 6:1
Donaldson (amerikai)-Raonic (kanadai, 3.) játék nélkül
Nadal (spanyol, 5.)-Kohlschreiber (német, 26.) 0:6, 6:2, 6:3
Sock (amerikai, 13.)-Vesely (cseh) 6:3, 7:6 (7-0)
Mahut (francia)-Pella (argentin) 6:4, 6:3
Fognini (olasz)-Chardy (francia) 3:6, 6:4, 6:4
Young (amerikai)-Paire (francia) 7:6 (7-2), 6:4
Delbonis (argentin)-Struff (német) 7:6 (7-5), 6:1

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top