Egyéni
Azarenka formába lendült
A nőknél a korábbi világelső Viktorija Azarenka döntő szettben felülmúlta a brit Heather Watsont, ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé.
A szülés után visszatérő fehérorosz a negyedik fordulóban a második kiemelt Simona Haleppel találkozik, aki az első játszmát brékhátrányból fordította meg a kínai Peng Suaj ellen, míg a második rövidítésében szettlabdát hárított, mielőtt kihasználta a második meccslabdáját.
A magyar származású Konta Johanna két játszmában megverte a görög Maria Szakkarit, így először jutott be a nyolcaddöntőbe Wimbledonban. A brit színekben versenyző játékos eddigi pályafutása során négy meccset nyert a füves pályás Grand Slam-tornán, ezek közül hármat az idén. A Roland Garros-győztes Jelena Ostapenko a harmadik meccsén már nem veszített szettet – pedig nem állt tőle távol –, szűk másfél óra alatt legyőzte az olasz Camila Giorgit. A 20 éves lett hölgy az első játszmát 3:5-ről, a másodikat 2:5-ről fordította meg.
Az ötszörös győztes Venus Williams a japán Oszaka Naomi kiejtésével 15. alkalommal jutott be a wimbledoni bajnokságon a legjobb 16 közé, ezzel lehagyta a vonatkozó örökranglistán húgát, Serenát. A rekordot Martina Navratilova (20) tartja.
forrás: nemzetisport.hu
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (31 600 000 font, fű)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (ALSÓ ÁG, ÁGRAJZ SZERINT)
Konjuh (horvát, 27.)–Cibulková (szlovák, 8.) 7:6, 3:6, 6:4
V. Williams (amerikai, 10.)–Oszaka (japán) 7:6, 6:4
Ostapenko (lett, 13.)–Giorgi (olasz) 7:5, 7:5
Szvitolina (ukrán, 4.)–Witthöft (német) 6:1, 7:5
Konta (brit, 6.)–Szakkari (görög) 6:4, 6:1
Garcia (francia, 21.)–Brengle (amerikai) 6:4, 6:3
Azarenka (fehérorosz)–Watson (brit) 3:6, 6:1, 6:4
Halep (román, 2.)–Peng Suaj (kínai) 6:4, 7:6
