ATP
Millman a másik döntős Budapesten
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Az olasz Marco Cecchinato után az ausztrál John Millman jutott be a budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna döntőjébe.
A Kopaszi-gáton tavaly döntős Aljaz Bedene (57. a világranglistán) és Millman (94.) mérkőzése szombat este két szett után sötétedés miatt félbeszakadt. A szlovén játékos eldönthette volna a továbbjutást, hiszen az első felvonást simán megnyerte, a másodikban pedig 6:5-nél a győzelemért adogathatott, de ellenfele fordítani tudott.
A vasárnap kora délután kezdődött harmadik játszmában Millman 5:4-nél meccslabdához jutott, de nem járt sikerrel. Ezt követően 6:5-nél Bedenének három lehetősége is volt a találkozó sikeres befejezésére, végül azonban rövidítésre került sor, amelyben az ausztrál a negyedik mérkőzéslabdáját értékesítette.
A rendkívül fordulatos összecsapás 2 óra 52 percig tartott, ebből 64 perc volt a vasárnapi harmadik szett.
A délutáni döntőben Millman ellenfele a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára került olasz Marco Cecchinato (92.) lesz, aki élete első ATP-fináléjára készül.
forrás: MTI
BUDAPEST, ATP 250-ES TORNA (501 345 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Millman (ausztrál)–Bedene (szlovén, 5.) 2:6, 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Cecchinato (olasz)–Seppi (olasz, 6.) 5:7, 7:6 (7–4), 6:3
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)