ATP
Djokovic visszatért a csúcsra, újra bajnok Wimbledonban!
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Novak Djokovic nyerte meg a wimbledoni tenisztorna férfi egyes versenyét: a vasárnapi döntőben 6:2, 6:2, 7:6 (7-3)-ra legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont.
A szerbek volt világelsője – aki jelenleg csak 21. a ranglistán – az elejétől fogva irányította a találkozót, kétszer is elvette ellenfele félelmetes adogatását, és fél óra alatt szettelőnybe került. A folytatásban is a belgrádi teniszező mozgott frissebben, ismét kétszer brékelt, és 1 óra 12 perc elteltével már csak egy játszmára volt a diadaltól. A harmadik felvonásban Anderson fogadóként 5:4-nél és 6:5-nél összesen öt szettlabdához jutott, de nem élt velük, majd a rövidítésben már egyértelműen Djokovic volt jobb. A találkozó 2 óra 18 percig tartott.
A 31 éves szerb 2011, 2014 és 2015 után negyedszer nyert Wimbledonban, 13. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, és összességében 69. tornagyőzelmét aratta. A 203 centis Anderson a tavalyi US Open után a második GS-döntőjét is elveszítette.
forrás: MTI
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 12.)–K. Anderson (dél-afrikai, 8.) 6:2, 6:2, 7:6
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)