ATP
Fucsovics a harmadik fordulóban
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba csütörtökön a francia nyílt teniszbajnokságon, miután három szettben nyert a spanyol Albert Ramos Vinolas ellen.
A világranglistán 63. Fucsovics hatalmas bravúrt mutatott be hétfőn a nyitókörben, amikor négy szettben verte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet. A nyíregyházi játékosnak – akinek a legjobb eredménye a 2018-as második forduló volt a salakpályás Grand Slam-tornán – először sikerült top 10-es ellenfelet legyőznie, majd a 64 között az ATP-rangsorban 44. spanyol Albert Ramos Vinolas várt rá. A 32 éves rivális már állt a 17. helyen is, két tornát nyert meg, és 2016-ban a negyeddöntőig menetelt a Roland Garroson.
A két játékos eddig ötször találkozott egymással, Ramos Vinolas 3-2-re vezetett, a magyar éljátékos két sikere a tavalyi Australian Openen, továbbá 2018-as genfi tornagyőzelme alkalmával született.
A 28 éves Fucsovics nem a legjobban kezdte meg pályafutása 15. Grand Slam-főtáblás versenyének második meccsét a 12-es pályán, a barcelonai teniszező 3:0-ra elhúzott, ám nemsokára már 4:4 állt az eredményjelzőn. Innentől mindketten magabiztosan hozták az adogatásaikat, majd a rövidítésben egyértelműen Fucsovics volt a jobb – balkezes ellenfele mérgében földhöz is vágta az ütőjét -, aztán a magyar egy látványos átemeléssel hozta az első szettet.
A folytatásban 4:3-ig Fucsovics nyolc, salakspecialista ellenfele pedig három bréklabdát hárított nagy küzdelemben. Ekkor azonban megtört a jég, a nyíregyházi teniszező – aki „Ne engedd játszani!” felkiáltással buzdította magát – egy tenyeres nyerővel lépéselőnybe került, majd könnyedén kiszerválta a második játszmát.
A harmadik felvonás viszonylag stabil adogatógémekkel kezdődött, aztán 3:4-es állásnál elkezdett szemerkélni az eső, és a játékosok melegítőben, esernyővel várakoztak a helyükön néhány percig. A szünet kizökkenthette Fucsovicsot, aki elvesztette a szerváját, ám a kiélezett helyzetben rögtön visszabrékelt, így folytatódott a szett – immár verőfényes napsütésben. Az esélyeket türelmesen kiváró magyar játékos nemsokára már 3:5-ről sorozatban három gémnél tartott, végül kiszerválta a meccset, amely 3 óra 1 percig tartott.
Úgy érzem, mentálisan és fizikálisan is jó formában érkeztem Párizsba. Komoly célokat tűztem ki magam elé, próbálok a lehető legjobb eredménnyel hazatérni. Erős vagyok, bízom magamban, a tudásomban és az elvégzett munkában. Minden versenyen más körülmények várnak, megszoktam már. Egyébként sem lennék előrébb, ha nyafognék. Jó magyar mondás szerint abból főzzünk, amink van. Minden jel arra mutat, hogy én vagyok a mérkőzés esélyese, azonban itt a Garroson nincsenek előre lefutott meccsek. Biztos vagyok benne, hogy kemény küzdelem vár rám, de szeretném újra győztesen elhagyni a pályát.
írta a 28 éves Fucsovics
Fucsovics a harmadik fordulóban – amely a legjobb eredménye a Roland Garroson – a brazil Thiago Monteiróval (84.) találkozik majd.
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)