WTA
Halep dopping eltiltása utáni első tornájára készül
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A korábbi világelsőnek a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) múlt heti döntése után engedélyezték, hogy folytassa pályafutását.
A korábbi világelső megérkezett a Hard Rock Stadionba a Miami Openre, ahol már el is kezdte a felkészülést a WTA 1000-es tornára, ahol a 2022-es US Open óta először lép pályára és szabadkártyával indulhat majd.
Halep egy fotót osztott meg a közösségi médiájában, amelyen megmutatta, hogy João Monteiróval, a korábbi ATP-játékosból lett edző segíti az edzéseit.
Halep a múlt héten kapta meg az engedélyt, hogy folytassa pályafutását, amikor a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) négy évről kilenc hónapra rövidítette a doppingellenes szabályok többszöri megsértése miatt kapott felfüggesztését, az egyik, a sportolói biológiai útlevéllel (ABP) kapcsolatos vádat elvetette, és úgy döntött, hogy nem szándékosan fogyasztotta a tiltott roxadustat hatóanyagot.
A kétszeres Grand Slam-bajnoknőnek gyorsan felajánlották, hogy szabadkártyát kapjon Miamiban, ahol kétszer jutott elődöntőbe – többek között 2019-ben, amikor a torna először költözött jelenlegi helyszínére, a Hard Rock Stadionba.
Mivel Halep több mint egy éve nem versenyzett, így nem kiemelt játékosként szerepel majd a miami női egyes sorsoláson, így nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy a nyitókörben olyanokkal kerüljön szembe, mint az első helyen kiemelt Iga Swiatek, Aryna Sabalenka vagy Coco Gauff.
Borítókép: GettyImages
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)