Connect with us

Billie Jean King Kupa – Magyar vereség az osztrákoktól

WTA

Billie Jean King Kupa – Magyar vereség az osztrákoktól

Magyarország női teniszválogatottja 2-1-re kikapott Ausztriától kedden a Billie Jean King Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján, melyen a magyar együttes már biztosan nem esik ki a zóna I-es csoportjából.

A két egyest illetően előbb Nagy Adrienn kikapott, majd Szabanin Natália győzött, így a páros döntött. Ebben a Nagy, Szabanin duó villámrajtot vett Melanie Klaffner és Sinja Kraus ellen, két brékkel 4:0-ra elhúzott, és végül 6:1-re hozta a nyitó játszmát. Azonban komoly fordulat állt be a folytatásra, és a rivális 6:1-gyel vágott vissza. A döntő rövidítésre az osztrákok lendületben maradtak, és 10-5-re hozták ezt a felvonást. A meccs kereken 1 órás volt.

Palágyi Miklós kapitány tartalékos együttese – melyből hiányzik az egyformán top 200-as Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna és Babos Tímea – hétfőn 2-1-re verte az esélyesebb bolgárokat, és szerdán a dánokkal csap össze az A jelű kvartettben.

A magyar szövetség Facebook-oldalán közölte, hogy mivel Bulgária mindkét egyest elveszítette a dánok ellen, így biztosan kikap, ezzel pedig biztossá vált, hogy a magyar együttes nem eshet ki.

A három csoport első helyezettje és a másodikok különcsatájának a győztese jut tovább a világdöntő selejtezőjébe, míg a 12 csapatos torna utolsó két helyezettje kiesik a zóna II-es csoportjába.

Eredmény, A csoport, 2. forduló:
Ausztria-Magyarország 2-1

Borítókép: Hungarian Tennis/Facebook

Forrás:MTI

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: WTA

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top