ATP
Djokovic túljutott a Griekspoor jelentette kihíváson
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Novak Djokovic kiverekedte magát abból a gödörből, ahová a legutóbbi mérkőzésének az elején került, és végül 7-5, 6-1-re legyőzte Tallon Griekspoor-t, így bejutott az elődöntőbe a Gonet Geneva Openen.
A szerb 4-5, 0/40-es állásnál adogatott a nyitó játszmában, amely során összesen négy szettlabdát hárított. Az első helyen kiemelt szerb játékos vagy egy ásszal, vagy egy erős első adogatással menekült meg a nehéz helyzetből, mivel a holland ellenfele ennek következtében elhibázta az adogatás fogadást.
Az ezt követő játékban a világelső volt az, aki három bréklabdához jutott, és végül sikeresen el is vette Griekspoor adogatását. Djokovic ezt követően pedig semmire hozta a saját adogatójátékát, és ezzel lezárta a fordulatos első szettet.
A 37. életévét éppen a héten betöltő Djokovic a genfi torna történetének legidősebb elődöntősévé vált. A salakos ATP 250-es tornán először szereplő, 98-szoros tornagyőztes teniszező első trófeáját szeretné megszerezni a szezonban. Az idén 14-5-re álló Djokovic szerdán megszerezte 1100. győzelmét az ATP Touron, amikor a második fordulóban legyőzte Yannick Hanfmannt.
Az elődöntőben a cseh Tomas Machac vár rá, aki a #NextGenATP amerikai Alex Michelsent ejtette ki 6-3, 7-6(2) arányban.
Borítókép: FABRICE COFFRINI/AFP
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)