Connect with us

Kyrgios ismét munkába áll Wimbledonban

Egyéb hír

Kyrgios ismét munkába áll Wimbledonban

Nick Kyrgios teniszütő helyett mikrofont fog a kezében tartani idén Wimbledonban, miután a BBC kötelékben, a torna közvetítésén fog dolgozni.

Kyrgios több sérülés miatt közel 17 hónapja nem lépett pályára. Átesett egy térdműtéten még 2023 januárjában, és az azt követő öt hónapot rehabilitációval töltötte.

Széles körben elterjedt hírek miszerint Kyrgios arra készült, hogy az idei füves pályás szezonban már játszani fog, de a megerősített wimbledoni szakértői szerepvállalása arra utal, hogy erre mégsem kerül sor. Ehelyett a visszatérésére egészen a július végi amerikai keménypályás versenyekig kell várni.

Kyrgios már korábban is kipróbálta magát a kommentátori fülkében, a Tennis Channel kommentátoraként és elemzőjeként dolgozott már a tavalyi ATP-világbajnokságon is, illetve a 2024-es Australian Openen is tagja volt az Eurosport sztárvendégekkel teletűzdelt szakértői stábjának.

A kritikusok általában elismerően nyilatkoztak Kyrgios kommentálásáról és éleslátásáról. Távollétében Kyrgios elindította saját podcastját, a Good Trouble with Nick Kyrgios-t, ahol olyan sztárok vendégeskedtek, mint Naomi Osaka vagy éppen Novak Djokovic.

A 29 éves ausztrál játékos most a BBC legújabb ajánlatát fogja elfogadni a wimbledoni közvetítésekhez. Korábban már volt döntős az All England Clubban, a 2022-es fináléban négy szettben kapott ki Djokovictól.

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top