Connect with us

Zverev tovább menetel Halléban

ATP

Zverev tovább menetel Halléban

Ez lesz az a hét, amikor Alexander Zverev megszerzi élete első füves pályás tornagyőzelmét?

A kétszeres hallei döntős német teniszező a Terra Wortmann Openen szeretne végre egy lépéssel továbbjutni, legutóbb pedig Arthur Fils ellen nyert 6-7(5), 6-3, 6-4 arányban és ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A 27 éves játékos a második szettben emelte a szintet, 3-2-es állásnál semmire brékelte Fils-t. Az ATP 500-as tornán második helyen kiemelt Zverev az alapvonalról szabadon játszott, és kereste a lehetőséget, hogy a meccs utolsó szakaszában többször is betámadjon.

Mivel a harmadik szett elején eleredt az eső, az OWL Aréna tetejét bezárták a döntő játszmára. A hazai közönségtől buzdított Zverev az első adogatások mögötti pontok 83 százalékát megnyerte, és 2 óra 30 perc alatt egyszer sem bukta el az adogatását, így 2-0-ra javított a Fils elleni mérlegét.

Zverev a tornán eddig még egyszer sem veszítette el az adogatását.

„A francia nyílt teniszbajnokság után azt reméltem, hogy füvön egy kicsit gyorsabban fogok játszani, és nem fogok két és fél, három órán keresztül játszani minden egyes meccsen, de folytatom azt, amit mindig is szoktam” – viccelődött a Roland Garros-döntős. „Boldog vagyok, hogy nyertem és ott lehetek az elődöntőben.”

A szezonban 37-10-re álló Zverev Roger Federer (2012-19) óta az első játékos, aki sorozatban több elődöntőbe is bejutott Halléban. Zverev nyolc fellépésén 18-7-re áll a németországi tornán.

A 22-szeres tornagyőztes számára most következik a negyedik összecsapása (3-0) a 2022-es bajnok Hubert Hurkacz ellen, aki korábban 7-6(5), 6-4-re kiütötte az amerikai Marcos Giront, miután 42 nyerőt, köztük 11 ászt zúzott be az Infosys ATP Stats szerint.

Borítókép: Mathias Schulz

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top