Connect with us

Agassi: Sampras sok vasárnapomat tönkretette

Egyéb hír

Agassi: Sampras sok vasárnapomat tönkretette

Andre Agassi és Pete Sampras rivalizálása a tenisz egyik legnagyobb és legemlékezetesebb párharca volt. A nyolcszoros Grand Slam-bajnok pedig nemrég visszaemlékezett arra, milyen hatással volt ez a karrierjére.

A két legenda összesen 34 alkalommal csapott össze egymással, ezekből 20 alkalommal Sampras került ki győztesen, köztük négy Grand Slam-döntőben is Agassi ellen. A US Open-finálékban rendre Sampras diadalmaskodott, míg Agassi csak az 1995-ös Australian Open döntőjében tudta legyőzni idősebb honfitársát egy kemény pályás major fináléjában.

Agassi és Sampras viszonya a pályán kívül sem volt felhőtlen, ellentétben például Federer és Nadal barátságos rivalizálásával.

A 2025-ös Laver-kupa helyszínén adott interjújában Agassi így idézte fel a párharcot:

„Rengeteg csatánk volt, és Pete sok vasárnapomat tönkretette, de a karrieremhez is rengeteget hozzátett.”

Bár sosem voltak közeli barátok, Agassi elismeri, hogy Sampras nélkül nem érhette volna el azt a szintet, amit sikerült.

A ’90-es évek amerikai generációjának másik két sztárja, Jim Courier és Michael Chang szintén hozzájárult egymás fejlődéséhez:

„Amikor profinak álltam, hitet adtam Couriernek, Changnek és Pete-nek. Aztán Chang nyert egy Slamet, ami Pete-nek és nekem is hitet adott, majd Jim lett világelső, és ez mindannyiunkat tovább hajtott.”

A teniszben mindig is a rivalizálás vitte előre a játékosokat – Federer, Nadal és Djokovic is egymásnak köszönhetően érték el a csúcsot.

Borítókép: Ezra Shaw/Getty Images

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top