Connect with us

Marozsán a nyolcaddöntőben búcsúzott Genfben

ATP

Marozsán a nyolcaddöntőben búcsúzott Genfben

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott az 596 ezer euró összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 56. magyar játékosra a brazil Karue Sell elleni 47 perces villámgyőzelmet követően jóval nehezebb ellenfél várt a 16 között a nyolcadik kiemelt Matteo Arnaldi személyében. A 39. helyen álló ellenfél vívott már nyolcaddöntőt a Roland Garroson és a US Openen is, emellett tagja volt a 2023-ban Davis Kupa-győztes olasz válogatottnak.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, az eddigi két találkozójukat a 24 éves rivális nyerte 2021-ben Antalyában és 2022-ben San Marinóban.

A harmadik csata első játszmáját egyetlen brék döntötte el, Arnaldi vette el ellenfele adogatását 4:3-nál, majd kiszerválta a szettet.

A második felvonás elején esőszünet miatt közel két órát állt a játék, majd a folytatás után kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, és végül rövidítés döntött. Ebben 3-3 után az olasz sorozatban négy pontot szerzett, ezzel lezárta az 1 óra 44 perces összecsapást.

Eredmény, nyolcaddöntő

———————–

Matteo Arnaldi (olasz 8.)-Marozsán Fábián 6:3, 7:6 (7-3)

Borítókép: Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top