Connect with us

Piros Zsombor nyolcaddöntőbe jutott Tuniszban

ATP Challenger

Piros Zsombor nyolcaddöntőbe jutott Tuniszban

Piros Zsombor sikerrel vette az első fordulót, és bejutott a nyolcaddöntőbe kedden a Tuniszban zajló, 100 ezer dollár (36,8 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán.

A világranglistán 204. játékos kilenc napja pályafutása hatodik challenger-trófeáját szerezte meg Ostravában, ezzel 64 helyet ugrott előre az ATP-rangsorban. A múlt héten Budapesten edzett, majd útra kelt Észak-Afrikába, ahol a 8. helyen emelték ki a szervezők, és a nyitókörben a selejtezőből érkezett cseh Hynek Bartonnal csapott össze.

Első találkozójukon a 366. helyezett ellenfél keményen tartotta magát, de a 25 éves magyar 5:5-nél elvette az adogatását, majd kiszerválta a szettet. A folytatás már simábban alakult, 5:1 után már nem volt visszaút az ellenfél számára. A meccs 1 óra 26 percig tartott.

A budapesti teniszezőre a 16 között a spanyol Oriol Roca Batalla (240.) vár.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

—————————————

Piros Zsombor (8.)-Hynek Barton (cseh) 7:5, 6:2

Borítókép: ATP

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: ATP Challenger

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top