ATP
Sérülés vetett véget a nap mérkőzésének Rómában
A friss madridi bajnok Casper Ruud 7:5, 2:0-ra vezetett a 29. kiemelt Matteo Berrettini ellen az Internazionali BNL d’Italia harmadik fordulójában, amikor az olasz játékos sérülés miatt feladta a mérkőzést.
Madridban Berrettini már a harmadik fordulós mérkőzését is feladta Jack Draper ellen, akkor egy szett után hasi sérülés miatt kényszerült visszalépésre.
Ruud ellen az utolsó előtti labdamenetben még villant Berrettini, egy szenzációs félröptés ejtett labdával lepve meg norvég riválisát. A következő két pontnál azonban már láthatóan nem volt rendben fizikálisan a 29 éves játékos.
Az utolsó pontnál egy fonák ejtést hálóba ütött, majd azonnal jelezte a székbírónak, Aurelie Tourte-nak, hogy nem tudja folytatni a játékot.
„Nagyon sajnálom őt, mert ez a hazai 1000-es tornája” – mondta Ruud, aki a kameraüzenetbe azt írta: „Sajnálom, Matteo. Jobbulást!” – „Tudom, hogy 2021 óta nem játszott itt a korábbi sérülései miatt. Keményen dolgozott a visszatérésért, és most megint jött egy visszaesés. Remélem, nem komoly, és hamar helyrejön. Nagyszerű játékos.”
A sight no one wanted to see 😢
Berrettini is forced to retire and @CasperRuud98 is through to the last sixteen 🤝#IBI25 pic.twitter.com/sVnF55Yx8A
— Tennis TV (@TennisTV) May 12, 2025
Berrettini most szerepelt először a római tornán 2021 óta, és biztatóan kezdett: a második fordulóban 6:4, 7:6(0)-ra győzte le a brit Jacob Fearnley-t.
A tízszeres ATP-tornagyőztes az első szettben partiban volt a jó formában lévő Ruuddal, első szerváiból 79 százalékot nyert meg az Infosys ATP Stats szerint.
RUUD-ICULOUS 🤯🤯🤯@CasperRuud98 #IBI25 pic.twitter.com/fARMF3ZE3M
— Tennis TV (@TennisTV) May 12, 2025
Amint azonban újabb fizikai problémát érzett, gyorsan úgy döntött, hogy nem kockáztat, és visszalépett.
A világranglistán 7. helyen álló Ruud a nyolcaddöntőben a spanyol Jaume Munar ellen folytatja, aki 6:4, 6:2-vel búcsúztatta a 22. kiemelt Sebastian Kordát.
Borítókép: Peter Staples/ATP Tour
