Connect with us

Sinner „komoly pofont kapott” Paultól, majd simán döntőbe jutott Rómában

ATP

Sinner „komoly pofont kapott” Paultól, majd simán döntőbe jutott Rómában

…ahol legfőbb riválisa Carlos Alcaraz vár rá.

„Ez egy komoly ütés volt az arcomba” – mondta Jannik Sinner arról, amit Tommy Paul tett vele, amikor az amerikai rögtön elvette az adogatójátékát.

Sinner – a küzdősportos hasonlatnál maradva – „védtelen arccal” lépett pályára az elődöntőben. Előző nap 6-0, 6-1-el szinte lemosta a pályáról Casper Ruudot, így a teltházas Campo Centrale olasz közönsége valószínűleg most is valami hasonlóra számított a világverő hősüktől.

Ehelyett Paul (be)kezdett egy 5-0-s vezetéssel, és teljes meglepettségbe taszította a szurkolókat.

Az amerikai ütötte be az első szerváit 81%-os arányban, ő volt a jobb a fogadásoknál, és ő tartotta nyomás alatt Sinnert kemény, laposan pattanó kétkezes fonákjaival, amik arra kényszerítették a nyurga olaszt, hogy kényelmetlenül alacsonyról szedje fel a labdákat.

Sinner mindössze két nyerőt és 13 hibát ütött az első szettben.

Mégis, a szett utolsó játékában Sinner feltápászkodott. Legalább elkerülte a „nullázást” (0-6), ami a pontarányt nem javította sokat, de mentálisan végül döntő jelentőségűnek bizonyult.

„Csak próbáltam fejben ott maradni” – mondta. „Benne maradtam az első szettben, és ez az egy nyert játék nagyon-nagyon fontos volt.”

A fordulat hivatalosan a második szett első labdamenetével kezdődött. Sinner és Paul hosszú labdamenetbe bonyolódtak – az ilyeneket addig Paul nyerte.

Ezúttal Sinner maradt stabil, Paul hibázott, hosszút ütött. A közönség felhördült, Sinner ökölbe szorított kézzel ünnepelt, és onnantól beindult.

A következő játékban Sinner egy inside-out (keresztezett) fonák nyerővel kezdett, majd egy irányváltós fonákkal breakelte Pault. 2-0-nál két breaklabdát hárított két ásszal. 4-0-nál nullára hozta az adogatását, majd 5-0-nál ismét egy irányváltós fonákkal zárta le a szettet.

Róma újra a helyére került.

„Ma sokkal hidegebb volt, nehezebb volt a labda, ezzel küzdöttem” – mondta Sinner. „Próbáltam rájönni, mi működhet jobban.”

A „Sinner-expressz” tovább száguldott a harmadik szett első két játékán keresztül. Nullára hozta az adogatását, majd Paul kettős hibájával breakelt. De 2-0-nál majdnem minden megállt.

Bár még jól mozgott, elkezdett a jobb combjához kapkodni. Két játék múlva már lassabban mozgott, nem támadott olyan agresszívan, és elvesztette az adogatását.

Innentől kezdve már csak a célba érés számított. Hátrébb helyezkedett, védekezett, harapott, és egy reflex-fonákkal az alapvonal mentén elcsente a pontot – és vele a döntő breaket – Paultól 4-2-re.

Vége jó, minden jó Rómában? Talán. De miközben az utolsó adogatását próbálta hozni, Sinner alig mozgott a jobb lábán. A gond – mint mondta – egy korábban szerzett hólyag miatt alakult ki.

A harmadik körtől van egy hólyag a lábamon, és ez összefügg. Kicsit feszes, de ez normális” – mondta a combfeszülésről.

Sinner próbálta eloszlatni a kétségeket a Carlos Alcaraz elleni régóta várt finálé előtt.

„Gondoskodom erről a hólyagról. Hatalmas energia lesz a pályán, egyáltalán nem aggódom” – mondta Sinner.

A teniszvilág pedig addig is próbál majd nem aggódni.

Borítókép: Getty Images

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top