Connect with us

A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová bejelentette visszavonulását

WTA

A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová bejelentette visszavonulását

A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová bejelentette, hogy a nyár végén a US Open-t követően visszavonul a profi tenisz világától.

A cseh játékos 2011-ben és 2014-ben nyerte meg a wimbledoni női egyes tornát, és 2019-ben döntőt játszott az Australian Openen is.

Kvitovát 2016-ban otthonában megkéselte egy betörő, a támadás során inak és idegek sérültek a bal kezében, ami karrierjét is veszélybe sodorta.

Az utóbbi években visszaesett a világranglistán, és legutóbb 2020-ban jutott be egy Grand Slam negyeddöntőjébe.

A teljes 2024-es évet kihagyta első gyermeke, Petr születése miatt, és csak februárban tért vissza a versenyzéshez.

Öt tornára volt szüksége, hogy megszerezze első győzelmét – ez Rómában, salakon történt Irina-Camelia Begu ellen – de ez eddig az egyetlen nyert meccse a visszatérés óta.

Kvitová a közösségi oldalán jelentette be, hogy túlteljesítette álmait karrierje során, és szeptemberben, a US Open után fejezi be aktív pályafutását.

„Sosem gondoltam volna, hogy profi teniszező leszek, hogy beutazhatom a világot és a legszebb stadionokban játszhatok” – kezdte.

„Kiváltságosnak érzem magam, hogy az elmúlt 19 évben ilyen magasságokat érhettem el, és több mindent valósíthattam meg, mint amiről valaha is álmodtam.”

„Mint az élet minden szakaszában, egyszer eljön az idő, hogy új fejezetet kezdjünk – számomra ez most jött el.”

„Izgatottan várom, hogy még egyszer átérezhessem Wimbledon különleges hangulatát, azt a helyet, amely a legszebb emlékeket jelenti számomra.”

„Bár még nem tudom pontosan, hogyan alakul az amerikai kemény pályás szezonom, a célom az, hogy New Yorkban, a US Openen zárjam le aktív karrieremet” – zárta bejegyzésében a cseh játékos.

A korábbi világelső játékos volt az egyetlen nem brit, aki szerepelt a wimbledoni szabadkártyások első körös listáján.

Borítókép: Yunus Kaymaz/Anadolu Agency/Getty Images

Kommentek

Több innen: WTA

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top