Connect with us

Babosék nagy csatában búcsúztak az első kiemelt ellen a Roland Garroson

WTA

Babosék nagy csatában búcsúztak az első kiemelt ellen a Roland Garroson

Babos Tímea és a brazil Luisa Stefani számára a női páros nyolcaddöntője jelentette a végállomást a francia nyílt teniszbajnokságon.

A 14. helyen rangsorolt kettőst hétfőn a Katerina Siniakova, Taylor Townsend cseh, amerikai duó győzte le három játszmában, 2 óra 45 perc alatt.

A legelőkelőbb kiemelésű rivális nem kezdett jól, 3:1-es hátrányba került, ám gyors visszabrékkel hamar egyenlített. A szett hajrájában 5:5-nél Babosék újra elveszítették adogatásukat, ám így is rövidítésre mentettek. Ez szintén izgalmasan alakult, Siniakováéknak játszmalabdájuk is volt, innen jött a fordítás. Az első szett 62 percig tartott.

A folytatásban 3:0-ra húzott el a cseh, amerikai kettős, ezt az előnyét végig is vitte, így 41 perc alatt kiegyenlített.

A záró felvonás elején két bréklabdát hárítva Babosék vezettek, majd fej fej mellett haladt a két duó. Aztán 3:3-nál a magyar, brazil kettős elveszítette adogatását, és pillanatok alatt 5:3 lett, innen pedig már – három meccslabda hárítása ellenére – sem volt visszaút.

Eredmény:

női páros, nyolcaddöntő:

Katerina Siniakova, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)-Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 14.) 6:7 (6-8), 6:3, 6:4

Borítókép: Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: WTA

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top