ATP
Fritz és Zverev összecsapása dönt a stuttgarti címről
Alexander Zverev egy lépésre került pályafutása első füves pályás tornagyőzelmétől, miután szombaton 7-6(8), 7-6(1)-re legyőzte az amerikai Ben Sheltont a BOSS OPEN elődöntőjében Stuttgartban.
A világranglista harmadik helyén álló német kiválóan adogatott, 36 nyerőt ütött, és egyetlen bréklabdával sem kellett szembenéznie.
„Nagyon örülök, hogy döntőbe jutottam. Ez az első füves pályás döntőm 2017 óta. Nyolc év telt el, de mindig is szerettem ezen a borításon játszani” – nyilatkozta Zverev, aki a müncheni tornán már megszerezte idei első trófeáját.
A döntőben Zverev a második kiemelt Taylor Fritz ellen lép pályára. Az amerikai játékos 6-4, 7-6(5)-re győzte le Felix Auger-Aliassime-t, és november óta először jutott ATP-döntőbe.
Fritz hibátlan teljesítménnyel, szettveszteség nélkül menetelt Stuttgartban, és elmondása szerint extra motivációval vágott neki a füves szezonnak a gyengébb salakos szereplés után.
„A salakszezon nem alakult jól számomra, de ez csak még eltökéltebbé tett, hogy jól kezdjem a füves idényt. Most újra érzem a ritmust, minden összeállt” – mondta Fritz, aki háromszoros bajnok Eastbourne-ben (2019, 2022, 2024), tehát jól érzi magát ezen a borításon.
A két játékos korábbi egymás elleni mérlege 7-5 Fritz javára, ráadásul a legutóbbi négy találkozójukon mindig ő győzött – köztük a tavalyi ATP Finals elődöntőjében is.
Borítókép: Rob Newell – CameraSport/CameraSport via Getty Images
