Connect with us

Bondár Anna negyeddöntős Hamburgban

WTA

Bondár Anna negyeddöntős Hamburgban

A hetedik helyen kiemelt Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a Hamburgban zajló, 275 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán legjobb magyarként 77. helyezett játékos címvédőként indult a kikötővárosban, igaz, tavaly a verseny még a második vonalnak számító WTA 125 (challenger) kategóriába tartozott, és idén sorolták feljebb a WTA Tourba, azaz az elitsorozatba.

Bondár csütörtökön az osztrák Sinja Krausszal (153.) csapott össze, eddigi két találkozójukat tavaly Portóban és idén áprilisban Wiesbadenben a 28 éves magyar nyerte. A harmadik csatában a Hajdúszoboszló SE sportolója 3:2-nél elvette riválisa adogatását, majd bátor játékkal végigvitte előnyét, és hozta a nyitószettet. A folytatásban a magyar játékos rögtön brékelt, majd 4:2-nél megismételte ezt, így 1 óra 28 perc elteltével már mehetett a hálóhoz Kraus gratulációját fogadni.

Bondár egy év után vív ismét WTA-negyeddöntőt – legutóbb a romániai Jászvásáron sikerült ez neki -, amelyben az első kiemelt orosz Jekatyerina Alekszandrova (16.) vár rá.

„Elégedett vagyok a játékom mai szintjével, végig koncentráltam, és az adogatásaim is működtek” – nyilatkozott Bondár a meccs után. „Ez a centerpálya szép emlékeket ébreszt bennem a tavalyi sikerem után, és örülök, hogy behúzták a tetőt, mert így nem kellett az esővel foglalkoznom”.

A szeghalmi születésű teniszező a délután folyamán párosban is pályára lépett a holland Arantxa Rus oldalán, és a negyeddöntőben két szoros játszmában búcsúztatta az amerikai Sabrina Santamaria és a bolgár Viktorija Tomova duóját. A legjobb négy között az osztrák Julia Grabher és Sinja Kraus lesz Bondárék ellenfele.

A pénteki egyes negyeddöntőnek Bondáron kívül lesz még egy magyar érdekeltje Gálfi Dalma személyében, aki a második kiemelt ukrán Dajana Jasztremszkával (39.) száll majd szembe.

Eredmények:

egyes, nyolcaddöntő:

Bondár Anna (7.)–Sinja Kraus (osztrák) 6:3, 6:2

páros, negyeddöntő:

Bondár Anna, Arantxa Rus (magyar, holland)–Sabrina Santamaria, Viktorija Tomova (amerikai, bolgár) 6:4, 7:6 (7-3)

Borítókép: Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: WTA

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top