Connect with us

Ruud zsinórban ötödik alkalommal száll harcba a Laver-kupán

ATP

Ruud zsinórban ötödik alkalommal száll harcba a Laver-kupán

A korábbi világranglista-második Casper Ruud bejelentette, hogy idén már ötödik egymást követő alkalommal vesz részt a Laver-kupán.

A világ jelenlegi 13. helyezettje szeptemberben Carlos Alcaraz, Alexander Zverev és Holger Rune oldalán erősíti majd az európai csapatot, melyet idén először Yannick Noah vezet, Tim Henman segédkapitányként.

„A Laver-kupa hihetetlen esemény, amely Európa gazdag tenisztradícióját állítja szembe a világ többi részével” – mondta Ruud a torna sajtóközleményében.

Ruud 2021-ben debütált a tornán, és eddig 4 győzelem, 2 vereség a mérlege. 2024-ben Alcarazzal párban megnyerték a döntő fontosságú páros mérkőzést Ben Shelton és Frances Tiafoe ellen, ezzel segítve Európa csapatát a 13–11-es győzelemhez.

„Imádom Európát képviselni – nemcsak a hazámat, hanem az egész kontinenst. A csapatszellem különleges: olyanokkal játszunk együtt, akik egyébként az ellenfeleink, és támogatjuk egymást – ez ritka élmény a teniszben.”


Yannick Noah és Henman az eddigi kapitány, Björn Borg helyét veszik át, aki 2017 óta hét Laver-kupán vezette Európa csapatát, melyből ötöt meg is nyertek.

„Dinamikus páros ők ketten, izgalmas lesz velük dolgozni” – tette hozzá Ruud.

A 2025-ös Laver-kupát szeptember 19–21. között rendezik meg a San Francisco-i Chase Centerben.

„Nagyon várom, hogy először látogathatok el San Franciscóba. Nagy Golden State Warriors-rajongó vagyok, így különleges élmény lesz a Chase Centerben játszani.”

Az európai csapat fennmaradó két játékosát a következő hetekben jelentik be. A Világcsapat jelenlegi tagjai Taylor Fritz, Ben Shelton, Tommy Paul és João Fonseca, kapitányuk pedig a korábbi világelső Andre Agassi lesz.

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images for Laver Cup

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top