Balkezes ellenfélre is készül a magyar férfi teniszválogatott Bardóczky Kornél szövetségi kapitány irányításával az osztrákok ellen a Davis Kupa szuperdöntő selejtezőjében, amelyre pénteken és szombaton kerül sor Debrecenben.
A szerdai sajtótájékoztatón a szakvezető közölte, behívta a keretbe a 16 éveseknél ranglistavezető Mokán István Damjánt, aki többek között balkezes szervákkal segíti a magyarok edzéseit, a túloldalon ugyanis a jó eséllyel egyes meccsen pályára lépő Jurij Rodionov balkezes játékos.
„Vasárnap érkeztünk Debrecenbe, mindenki egészséges, Fucsovics Marci derékproblémái is rendbe jöttek” – emelte ki Bardóczky Kornél.
A csapat képviseletében Piros Zsombor azzal kezdte, hogy erősen él még benne az, amikor a magyarok 2020-ban, közvetlenül a koronavírus-járvány kitörése előtt 3-2-re legyőzték a belgákat ugyancsak a Főnix Csarnokban.
„Sokat jelent nekem az a siker, és eleve imádom a Davis Kupát. Nagyon együtt van most a válogatott, jó a hangulat, és remek edzéseken vagyunk túl” – fejtette ki a világranglista 154. helyezettje.
Az eseményen elhangzott, hogy mivel a nemzeti együttes szeretne telt ház előtt pályára lépni, ezért a megmaradt néhány száz jegy értékesítése során, két belépő vásárlása esetén a másodikra 80 százalékos kedvezményt adnak a szervezők.
Piros mellett Bardóczky Kornél az ATP-rangsorban 56. Marozsán Fábiánt, továbbá Fucsovics Mártont (59.), Fajta Pétert (535.) és Valkusz Mátét (678.) nevezte az összecsapásra.
Az ellenfél sajtótájékoztatóján Jürgen Melzer kapitány arról beszélt, hogy irigyek a Főnix Arénára, mivel náluk az októberi, bécsi ATP-torna helyszíne sincs ennek a közelében.
„Tökéletes a vendéglátás, a pálya nagyon gyors, és ha nem is mi vagyunk az esélyesek, mindent megteszünk a továbbjutásért. Annak idején a magyarokhoz hasonlóan mi is úgy gondoltuk, hogy kedvező a sorsolásunk, úgyhogy óriási párharcot várok” – jelentette ki a szakvezető, aki Filip Misolic (94.), Jurij Rodionov (158.) és Lukas Neumayer (173.) játékára építhet egyesben a Főnix Arénában, párosban pedig a specialistának számító – és egyéni helyezéssel nem rendelkező – Lucas Miedler és Alexander Erler kaphat lehetőséget.
Misolic úgy fogalmazott, jó eredményeket ért el a közelmúltban, és nem érzi a nyomást amiatt, hogy ezúttal első számú játékosként jön szóba a válogatottban Sebastian Ofner sérülése miatt.
Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét eddigi párharcot a magyarok nyerték: 1948-ban – az egy évvel korábban Roland Garros-bajnok – Asbóth József vezetésével 5-0-ra győztek Budapesten, majd 1983-ban a Wörthi-tó partján található Pörtschachban 3-2-es magyar diadal született főként a párosban wimbledoni bajnok Taróczy Balázs révén.
A hajdúsági párharc győztese bejut a nyolc közé, és novemberben Bolognában szerepel a szuperdöntőben. A magyarok azzal vívták ki a részvételt a finálé kvalifikációjában, hogy februárban Montrealban 3-2-re megverték Kanadát.
Borítókép: Hungarian Tennis/Facebook
Forrás: MTI