Connect with us

Udvardy Panna újabb győzelmével már elődöntős Mexikóban

WTA

Udvardy Panna újabb győzelmével már elődöntős Mexikóban

Udvardy Panna harmadik mérkőzését is megnyerte a Guadalajarában zajló 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású keménypályás női challenger tenisztorna főtábláján, így az elődöntőbe jutott.

A WTA honlapja szerint a világranglistán 134. magyar játékos csütörtökön a rangsorban 89. brit Francesca Jonesszal, a torna negyedik kiemeltjével csapott össze. Az első játszmában a végjátékig mindkét teniszező hozta az adogatását, Udvardy aztán a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél vette el riválisa szerváját. A második szettet szintén egyetlen brék döntötte el, azt viszont a brit érte el, így sikerült egyenlítenie.

A döntő játszmát Udvardy kezdte jobban, gyorsan elhúzott 3:0-ra, viszont 4:2-nél a brit visszavette az elveszített szerváját. Ezek után következett egy maratoni hosszúságú játék, amelynek végén a magyar sportoló a harmadik bréklabdáját ki tudta használni, majd 5:3-nál magabiztosan kiadogatta a mérkőzést, amely 2 óra 14 percig tartott.

Udvardy Panna az elődöntőben a világranglistán 544. orosz Marija Kozirjevával csap majd össze.

Eredmény, negyeddöntő:

Udvardy Panna-Francesca Jones (brit, 4.) 6:4, 4:6, 6:3

Borítókép: Hungarian Tennis/Facebook

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: WTA

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top