Connect with us

Bondár Anna negyeddöntős a csinani challenger-tenisztornán

WTA

Bondár Anna negyeddöntős a csinani challenger-tenisztornán

Bondár Anna második győzelmével bejutott a negyeddöntőbe a kínai Csinan városában zajló, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású keménypályás női challenger tenisztornán.

A világranglistán 90. magyar játékos – akit másodikként emeltek ki a szervezők – szerdán a hazai közönség előtt szereplő Vej Sze-csiával csapott össze. A 195. helyezett, 21 éves ellenfél még nem járt a top 100-ban, és eddig egyetlen mérkőzést vívott Grand Slam-főtáblán.

Első találkozójukon végig a Hajdúszoboszló SE sportolója irányított, aki a nyitószettben 2:1 után már nem veszített játékot, majd a második felvonásban 4:1-re elhúzott. A meccset nem tudta kiszerválni 5:4-nél, ám 5:5 után két hozott gémmel 6:1, 7:5-re megnyerte a találkozót, amely 1 óra 29 percig tartott.

Bondár számára a negyeddöntőben egy másik kínai, Ma Je-hszin (198.) következik.

Borítókép: Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: WTA

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top