Connect with us

John Isner megosztó véleménye a tenisz holtszezonjáról

Egyéb hír

John Isner megosztó véleménye a tenisz holtszezonjáról

John Isner szerint a tenisz holtszezonja „erősen túl van értékelve”, mert a már befutott játékosoknak nincs szükségük hosszú felkészülési időszakra az új idény előtt. Ez inkább azokra igaz, akik még csak most kezdenek el igazán versenyezni a Touron.

Amikor a játékosok a versenynaptárra panaszkodnak, rendszerint azt hozzák fel, hogy a teniszé a világ egyik leghosszabb és legmegterhelőbb szezonja. Gyakori érv az is, hogy valójában nincs is igazi holtszezon, hiszen az évad novemberben ér véget, az új szezon pedig már januárban kezdetét veszi.

Isner, aki 2007 és 2023 között szerepelt a profi körforgásban, úgy véli, több panasz is egyszerűen túlzó. Ugyanakkor elismerte, hogy a fiatalabb játékosok számára valóban nem ideális, ha mindössze néhány hét választja el egymástól a két szezont.

Isner „megosztó” álláspontja: a holtszezon túlértékelt

„Lehet, hogy ez megosztó vélemény, de szerintem a holtszezon túl van értékelve. Főleg akkor, ha már befutottál, a húszas éveid végén jársz. Ilyenkor nem kell feltalálni a spanyolviaszt, elég fenntartani a szintet és egészségesnek maradni. Nyilván profinak kell lenni, de nem kell három hét alatt teljesen kifacsarni magad. Kemény munka, jó alvás, rendes étkezés, és készen állsz a következő évre” – mondta Isner a Nothing Major Show adásában.

„Ha húszéves vagy, és új vagy a Touron, akkor igen, erősítened kell a testedet. A pályafutás elején a holtszezon kulcsfontosságú az alapok felépítéséhez. De amikor már megalapoztad a karrieredet, a hangsúly a szinten tartáson van, azon, hogy minden gördülékenyen működjön, és vigyázz magadra. A kezelések legalább annyira fontossá válnak, mint az edzőtermi munka” – tette hozzá.

Az ATP Tour 2025-ös szezonja hivatalosan november 23-án ért véget, amikor Olaszország legyőzte Spanyolországot a Davis-kupa döntőjében. A nőknél a WTA szezonja egy héttel korábban zárult.

Fontos megjegyezni, hogy a legjobb játékosok közül többen kihagyták a Davis-kupa bolognai nyolcas döntőjét, míg a WTA mezőnyének nagy része számára az idény már a WTA-világbajnokság befejezésével véget ért.

Borítókép: EPA

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top