Connect with us

Kyrgios a Madison Square Gardenben kezdte meg visszatérését

Bemutató torna

Kyrgios a Madison Square Gardenben kezdte meg visszatérését

Nick Kyrgios újra pályára lépett a Madison Square Gardenben, ahol a Garden Cupon vett részt Naomi Osakával, Aryna Sabalenkával és Tommy Paullal. A korábbi wimbledoni döntős számára ez különösen fontos állomás egy sérülésekkel teli időszak után.

A világ egyik legismertebb arénájában rendezett bemutató eseményen férfi és női egyesek, valamint vegyes párosok is lesznek. Kyrgios szerint „különleges újra ilyen közönség előtt játszani”, főleg úgy, hogy az elmúlt években térd- és csuklóműtétek miatt rengeteg időt kihagyott, és mindössze négy tornán szerepelt 2025-ben, 1–4-es mérleggel.

A Madison Square Gardenhez személyes emlékek is kötik: nagy kosárlabda-rajongóként a Boston Celtics New York Knicks elleni győzelmeihez kapcsolja legkedvesebb pillanatait. A tenisz mellett többször járt itt NBA-meccseken is.


Versenyzése azonban továbbra is bizonytalan.

Idén utoljára márciusban játszott hivatalos ATP-meccset, azóta főként bemutatókon vesz részt: edzőként felbukkant az UTS-en, játszott az Atlanta Cupon, és a Garden Cup után Dubajban Sabalenkával egy „Nemek csatája” jellegű találkozón lép majd pályára.

A 2026-os szezonját még nem jelentette be, és mivel védett ranglistája is lejárt, a top 600-on kívülre csúszott. Ugyanakkor célja, hogy „valamilyen formában” ott legyen a 2026-os Australian Openen. Bejelentette, hogy Alcaraz és Sinner mellett csatlakozik az új, gyors formátumú „1 Point Slamhez” is.

Kyrgios szerint a sérülések megtanították arra, hogy jobban megbecsülje a pillanatokat: korábban csak a következő meccsre gondolt, most viszont tudatosan értékeli eddigi eredményeit és azt, hogy ismét nagy közönség előtt játszhat.

„Szerencsés és hálás vagyok, csak élvezem, hogy itt lehetek New Yorkban” – mondta.

Borítókép: Getty Images

Kommentek

Több innen: Bemutató torna

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top