WTA
Mirra Andreeva: ambíciók, inspiráció és egy nagy név
Mirra Andreeva elismerte, hogy pályafutása során több Grand Slam-címet szeretne nyerni, és azt is fontosnak tartja, hogy a visszavonulása után emlékezzenek rá. Emellett hangsúlyozta: példaképe Rafael Nadal, és hozzá hasonlóan mindig alázatos szeretne maradni.
A 18 éves orosz teniszező – aki áprilisban ünnepelte születésnapját – már most figyelemre méltó eredményeket ért el. Februárban Dubajban nyert, amivel a 2009-ben bevezetett WTA 1000-es rendszer legfiatalabb bajnoka lett, majd Indian Wellsben is megszerezte a trófeát. Idén karrierje legjobb világranglista-helyezését érte el, az ötödik pozícióig jutott.
Andreeva már a 2025-ös áttörés előtt is komoly sikereket könyvelhetett el: a 2024-es párizsi olimpián ezüstérmet nyert Diana Shnaider oldalán, valamint tavaly az iași-i tornán is diadalmaskodott.
A Grand Slam-tornákon is egyre stabilabban teljesít. A 2024-es Roland Garroson elődöntőig jutott, míg az idei wimbledoni versenyen a negyeddöntőben búcsúzott.
„Természetesen, mint minden játékos, én is szeretnék néhány Grand Slamet nyerni. De közben önmagam akarok maradni. Olyan játékos szeretnék lenni, akire azért emlékeznek, mert kíváncsi volt a pályán, mert mert bármit megtenni, mert érdekes volt nézni, és mert mindig alázatos maradt – ahogy Rafa is mondja. Szeretném, ha emlékeznének rám a Touron, és remélem, ezt el is tudom érni a karrierem során” – mondta Andreeva Makaóban.
A hétvégén az MGM Macau Tennis Mastersen szerepelt, ahol Alexandra Ealát győzte le 6–4, 6–2-re.
Mirra Andreeva Career Goals
“Of course, I want to win a couple Grand Slams. That would be great & honestly just want to stay and be me. I would say to be a player that everyone would remember for being curious on court, interesting to watch, and humble like Rafa…”
🎥: Story10 pic.twitter.com/M1jAb8Ba4b
— TennisONE App (@TennisONEApp) December 28, 2025
Andreeva figyelme most az Australian Openre irányul, ahol 2024-ben és 2025-ben is a nyolcaddöntőig jutott.
Borítókép: Getty Images
