Connect with us

Alcaraz átalakított szervája lett a legnagyobb fegyvere

ATP

Alcaraz átalakított szervája lett a legnagyobb fegyvere

Carlos Alcaraz elégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt hónapokban végrehajtott változtatások meghozták az eredményt: a szervája „fontos fegyverré” vált az Australian Openen, ahol magabiztosan jutott be a legjobb nyolc közé.

Az amerikai, 19. kiemelt Tommy Paul elleni sima, háromszettes győzelemmel a világranglista-éllovas Alcaraz pályafutása 14. Grand Slam-negyeddöntőjét érte el. Ezzel megdöntötte Björn Borg és Boris Becker eddigi rekordját (13), mint az Open-érában 23 éves kora előtt a legtöbb GS-negyeddöntőt elérő játékos.

A mérkőzés után a spanyol hosszabban beszélt a szerváján végzett finomhangolásokról, sőt, a Rod Laver Arénában viccelődött is a közönséggel, mondván: az új mozdulat némiképp Novak Djokovic stílusát idézi.

„Őszintén szólva engem is meglep” – mondta a hatszoros Grand Slam-bajnok, aki az első négy melbourne-i meccsén még szettet sem veszített. „A szerva az, amin nagyon régóta dolgozom. Örülök, hogy látszik a fejlődés, és hogy magas százalékkal tudok adogatni.
Minden szett után figyelem a statisztikát, mindig ránézek a kijelzőre. Összességében a négy meccs alatt a szerva tényleg fontos fegyver volt számomra.”


A találkozó elején Paul rögtön elvette Alcaraz adogatását, ám a 22 éves spanyol gyorsan reagált, és kiharcolta a tie-breaket. A rövidítést közel 15 percre félbeszakították egy nézőtéri rosszullét miatt, végül azonban Alcaraz Paul kettős hibájával megnyerte a játszmát.

A következő két szettben egy-egy brék is elég volt számára: 7-6 (8–6), 6-4, 7-5-re diadalmaskodott, 2 óra 44 perc alatt. A második és harmadik felvonásban bréklabdát sem engedett ellenfelének.

Alcaraz első szerváinak hatékonysága 70 százalékos volt, ami a tornán eddig a második legjobb mutatója. A csúcsot (71%) a harmadik fordulóban, Corentin Moutet ellen hozta, míg a legalacsonyabb – de még mindig meggyőző – érték a második körben, Yannick Hanfmann ellen mért 64 százalék volt.

A spanyol, aki eddig még sosem jutott túl a melbourne-i negyeddöntőn, pályafutása Grand Slam-sorozatának teljessé tételéért küzd tovább.

A legjobb négy közé jutásért Alex de Minaur lesz az ellenfele, aki ellen majd kedden lép pályára.

Borítókép: Getty Images

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top