Connect with us

Egy életszakasz lezárult – Alcaraz a Ferreróval való szakításról

Egyéb hír

Egy életszakasz lezárult – Alcaraz a Ferreróval való szakításról

A hatszoros Grand Slam-győztes Carlos Alcaraz úgy fogalmazott, hosszú ideje tartó együttműködésének lezárása Juan Carlos Ferreróval „egy olyan életszakasz vége, amelynek most volt itt az ideje”.

A világelső decemberben lepte meg a teniszközvéleményt, amikor bejelentette, hogy elválnak útjaik Ferreróval, aki 15 éves kora óta volt az edzője.

A BBC Sport értesülései szerint Ferrero nem akarta elhagyni a posztját, Alcaraz viszont a tornát megelőzően úgy nyilatkozott: „közös megegyezéssel zártuk le ezt a fejezetet”.

„Ahogy már mondtam, továbbra is barátok vagyunk, jó a kapcsolatunk. Egyszerűen így döntöttünk” – mondta Alcaraz. „Nagyon hálás vagyok azért a hét évért, amit Juan Carlosszal tölthettem. Rengeteget tanultam tőle. Valószínűleg neki köszönhetem, hogy ma az a játékos vagyok, aki.”

A 22 éves spanyol az Australian Openen – amely vasárnap rajtol – történelmet írhat: győzelem esetén ő lehet a legfiatalabb férfi játékos, aki teljesíti a karrier Grand Slamet.

Alcaraz eddig két wimbledoni, két Roland Garros- és két US Open-címet nyert, Melbourne-ben pedig az ausztrál Adam Walton ellen kezdi meg szereplését.


A korábbi világelső Ferrero mind a hat GS-sikerhez hozzásegítette honfitársát, és korábban „negyedik gyermekeként” beszélt róla.

„Az egész helyzet nagyon furcsa, egyáltalán nem számítottam erre” – mondta a BBC Radio 5 Live-nak a brit Jodie Burrage. „Lehet találgatni, de edzői tapasztalatból mondom: néha egyszerűen nem működik tovább a kapcsolat, és nincs mögötte különösebb dráma. Csakhogy ez a kapcsolat működött – az eredmények alapján hogyan ne működött volna? Ez tényleg felfoghatatlan.”

A szakítás után Ferrero a spanyol Marca sportnapilapnak elmondta, abban bízott, hogy minden a megszokott módon folytatódik, és Alcaraz edzőjeként utazik el az Australian Openre is.

A 2003-as Roland Garros győztese ugyanakkor „bizonyos problémákról” beszélt a szerződések rendezése kapcsán. „Talán meg lehetett volna oldani, ha leülünk beszélni, de végül nem így történt, és a folytatás mellett döntöttünk” – fogalmazott. „Ez mindenkinek radikális változás. Az alkalmazkodás nem könnyű. Számomra nyilvánvalóan egyáltalán nem kellemes időszak.”

A korábbi brit játékos, Naomi Broady szerint már korábban is voltak jelei a feszültségnek. „Amikor kommentátorként közvetítettem Alcaraz Cameron Norrie elleni vereségét a párizsi Mastersen októberben, már látszottak a repedések” – mondta. „Alcaraz nagyon rosszul játszott, érezhető volt a feszültség. Nem jellemző rá, de sokat kiabált a box felé, és onnan is kapta a visszajelzéseket.”

Samuel López, aki 2024-ben csatlakozott Alcaraz stábjához, és akkor is irányította, amikor Ferrero személyes okok miatt hiányzott egy-egy tornáról, továbbra is a csapat tagja maradt.

Ugyanazzal a csapattal dolgozom, mint tavaly. Egy ember hiányzik, de mindenki más maradt” – tette hozzá Alcaraz.

Borítókép: James D. Morgan/Getty Images

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top