WTA
Udvardy Panna búcsúzott Australian Opentől: Csak rajtam múlt…
Udvardy Panna csak három játékot nyert, így búcsúzott kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
A világranglistán 90. helyezett játékos nem a legjobb előjelekkel készült az év első Grand Slam-tornájára, mivel bő egy hete erős hasi görcsökkel érkezett meg Melbourne-be, és súlyos ételmérgezéssel a repülőtérről rögtön a Royal Melbourne Hospitalba szállították. Két nap után kiengedték, azóta próbált újra erőre kapni.
Az sem könnyítette meg a 27 éves magyar dolgát, hogy a nyitókörben az egyesben öt, párosban pedig 32 trófeával rendelkező Katerina Siniakovával (45.) került szembe. A cseh ellenfél párosban már háromszor (2022, 2023, 2025) diadalmaskodott az AO-n, emellett női és vegyes párosban is szerzett olimpiai aranyat.
Első találkozójukon végig a 29 éves Siniakova akarata érvényesült, a kaposvári születésű játékos csak 0:5-nél iratkozott fel az eredményjelzőre, majd a második szettben 2:2 után már egyetlen gémet sem nyert. Az egyoldalú találkozó mindössze egy órát tartott.
Udvardy a Nemzeti Sportrádiónak elmondta, szerinte elsősorban mentális oka volt annak, hogy nem sikerült jó mérkőzést játszania Siniakovával.
„Az első szettben nagyon izgulósan kezdtem, 5:0-ig nem igazán tudtam felszabadultan játszani. Utána agresszívabbá váltam, de még mindig nem éreztem azt, hogy fel tudtam volna szabadulni. Voltak sanszaim, főleg a második szettben 2:2-nél, de nem ragadtam meg jól azt a gémet, és azt követően 4:2 után annyira jól kezdett játszani, hogy onnantól már nem sok esélyem volt” – fogalmazott.
A magyar játékos úgy vélekedett, a meccs elsősorban fejben dőlt el, riválisa pedig játékban nem volt annyival jobb, mint azt az eredmény tükrözi.
„Csak rajtam múlt, mentális szempontból fejlődnöm kell. Számomra mindig nehéz Grand Slam-tornán játszani, de látom, hogy nem vagyok messze ettől a szinttől. Át kell lépnem a szorongáson és az izguláson ahhoz, hogy ugyanúgy tudjak teljesíteni, mint egy kisebb versenyen” – fejtette ki Udvardy.
Eredmény, női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
—————————————————-
Katerina Siniakova (cseh)-Udvardy Panna 6:1, 6:2
Borítókép: Getty Images
Forrás: MTI
