ITF
Európai elismerést kapott a magyar tenisz
Elismerést kapott a magyar tenisz az európai szövetség (Tennis Europe) gdanski közgyűlésén.
A magyar szövetség (MTSZ) tájékoztatása szerint a Tennis Europe 44 tagországának részvételével rendezett, háromnapos tanácskozáson – amelyen részt vett David Haggerty, a nemzetközi szövetség (ITF) elnöke is – egyebek mellett átadták az európai nemzetek 2025-ös teljesítményét elismerő díjakat is.
Magyarország számára történelmi sikert hozott a gála, mivel először nyerte el a Legtöbbet Fejlődött Nemzet (Most Improved Nation) díjat.
Az indoklásban elhangzott, hogy a magyar tenisz az elmúlt év eredményei alapján hatalmasat lépett előre az európai ranglistán, és tíz helyet javítva a 14. pozícióba ugrott. Az elismerést Schmitt Petra, az MTSZ főtitkára vette át.
Henrik Thorsoe Pedersen, a Tennis Europe elnöke hangsúlyozta, hogy az európai nemzetek fejlődése, köztük a magyar szövetség látványos előretörése is bizonyítja a tagszövetségekben folyó szakmai munka erejét.
Borítókép: MTI
Forrás: MTI
