Connect with us

Alcaraz villámrajtot vett a Hercegségben

ATP

Alcaraz villámrajtot vett a Hercegségben

Carlos Alcaraz már a Rolex Monte-Carlo Masters rajtja előtt hangsúlyozta, mennyire hiányzott neki a salak – a spanyol klasszis pedig láthatóan élvezte minden percét az idei első salakos mérkőzésének.

A címvédő Alcaraz valósággal átgázolt Sebastian Baez-en a Rainier III. udvaron: a 6:1, 6:3-as győzelemhez mindössze 70 percre volt szüksége, és ezalatt szinte hiba nélkül teniszezett. Azzal a gyorsasággal, amellyel elintézte a salakon egyébként hatszoros ATP-tornagyőztes argentint, valószínűleg még a lelátón helyet foglaló sprintlegendát, Usain Boltot is lenyűgözte.

Nagyon jól indult számomra a torna” – mondta Alcaraz. „Őszintén szólva, magamat is megleptem ezzel a szinttel. Azt hittem, ennél egy kicsit döcögősebb lesz a kezdés, de elégedett vagyok a mai teljesítményemmel. Talán a második szettben volt pár apróság, amit elrontottam, hagytam őt visszajönni a meccsbe, de összességében csak örülök, hogy újra salakon játszhatok.”

A világranglista vezetője tavaly júliusi, Jannik Sinner elleni drámai Roland Garros-döntője óta most lépett először salakpályára. Alcaraz ötször törte meg Baez adogatását, miközben a sajátját csak egyszer veszítette el.


A spanyol célja, hogy megismételje a 2025-ös parádés salakszezonját, amikor 22–1-es mérleget produkált ezen a borításon. Ezen a héten azonban azzal a tudattal kell versenyeznie, hogy legnagyobb riválisa, Sinner hétfőn letaszíthatja őt a trónról.

„Előbb-utóbb el fogom veszíteni a világelsőséget. Nem tudom, ezen a tornán történik-e meg, vagy egy másikon” – fogalmazott Alcaraz. „Rengeteg pontot kell megvédenem, ami nagyon nehéz lesz. Még ha sikerül is, Jannik akkor is pontokat fog gyűjteni… Én csak a legjobbamat próbálom nyújtani, aztán meglátjuk. Jelenleg nem a ranglistahelyezés jár a fejemben, csak szeretném jól érezni magam a salakon.”

Bár a Monte-Carlo előtti három meccséből kettőt elveszített, a világranglista 65. helyezettje ellen Alcaraz egyértelművé tette, hogy továbbra is pályafutása egyik legjobb formájában van. Gyilkos tenyereseivel már a labdamenetek elején diktálta a tempót, és az első szervái után a pontok 83 százalékát (25/30) megnyerte. A spanyol mérlege idén 18–2-re javult, amihez hozzátartozik az Australian Openen és Dohában szerzett bajnoki címe is.

A 26-szoros tornagyőztes Alcarazra a harmadik fordulóban egy újabb argentin, Tomas Martin Etcheverry, vagy a francia Terence Atmane vár. Korábban egyikükkel sem találkozott még a pályán.

Borítókép: Valery Hache/AFP via Getty Images

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top